h i r d e t é s

László Petra beperelné a menekültet, akit felrúgott

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

László Petra beperelné a menekültet, akit felrúgott

2015. október 21. - 09:10
0 komment

László Petra, a menekültrugdosással világhírűvé vált operatőr beperelné azt a menekültet, aki a kislányával vágódott hasra mellette, derült ki az orosz Izvesztyijának adott interjújából.

A szélsőjobbos N1TV tévé egykori munkatársa a Facebook ellen is pert akar indítani, mert szerinte a szájt törölte az őt védő oldalakat, miközben a tettét elítélő csoportok tovább működhettek, számolt be az interjúról a Mashable - írja az Index.

László Petra pere lezárulta után családjával Oroszországba költözik, Magyarországon ugyanis nem érzi magát biztonságban, jelentette be a tervét az orosz lapban. A család már tanul oroszul. 

László Petra azért akarja perelni a fociedzőként azonosított Oszama Abdel-Muhszen al-Gadab, mert megmásította vallomását. „Eleinte a rendőröket okolta azért, hogy elesett. A férjem be akarja bizonyítani ártatlanságomat. Ez számára becsületbeli kérdés” – nyilatkozta.

A Helsinki Bizottság szerint  a nő tette többrendbeli közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúját veti fel, ami 1-7,5 év közötti szabadságvesztéssel büntetendő.

Világbotrány

László Petra szeptember 8-án Röszkénél rúgott meg egy kislányt és egy fiút, majd később a lábát lendítette hasonlóan, amikor előtte hasra vágódott a gyerekével szaladó férfi.

Az operatőrt az eset után elbocsátotta a radikális N1TV. László Petra napokig bujkált, majd felemás nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetben: tettét megbánta, de bocsánatot nem kért. A bocsánatkérő levelet később férje küldte be a lapnak.

Az eset ezzel nem zárult le: a világ minden jelentős lapja beszámolt az esetről, és elítélték a nő tettét. Többen szolidaritási akcióba kezdtek.

Miután kiderült, hogy az 52 éves Oszama Abdel-Muhszen al-Gadab hazájában tornatanári felügyelő és edző volt, egy spanyol focicsapat elhatározta, hogy alkalmazni fogja. Münchenbe küldték arabul jól beszélő diákjukat, hogy egy újságíró segítségével felkutassák a családot.  A férfi ma a klub alkalmazottja.

Fia, aki sokkos állapotba került a röszkei események során, Ronaldóval vonulhatott ki a futballpályára.

Néhány magyar jobboldali lap eközben szőrszálhasogató vizsgálatba kezdett, felvételeket kockázott ki, hogy László valóban felrúgta-e a gyerekes férfit. A dologban érdekesség, hogy tettét maga László Petra sem tagadta. Ráadásul mielőtt – vélhetően – felrúgta a gyerekes férfit, jól láthatóan menekült gyerekeket rugdosott hasonló lábmozdulatokkal.

Volt egy olyan mentegető vonulat is, amely azzal érvelt, hogy a felrúgott férfi az an-Núszra terrorszervezet tagja volt Szíriában. Erre azonban egyetlen hiteles forrásból sem talált az Index sem információkat. Ráadásul az an-Núszra nem az európai értelemben számít terrorszervezetnek. A csoport egyike az Aszad-rezsimet támadó lázadó csoportoknak, azaz jelenleg ugyanazon az oldalon áll, mint a nyugati országok. A férfi érintettségére azonban nincs bizonyíték, egy interjúban maga is tagadja an-Núszra-tagságát.

A férfi azt állította, hogy az Aszad-rezsim ellenzőjeként került börtönbe Szíriában, majd az Iszlám Állam közeledtével döntött úgy, hogy elmenekül az országból.

 

index.hu (Címlap: Fotó: Marko Djurica / Reuters)