h i r d e t é s

Kunhalmi már megint összekeverte a falat az ajtóval!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kunhalmi már megint összekeverte a falat az ajtóval!

2020. november 30. - 10:19

Nem mintha bármi jelentősége lenne annak, amit Kunhalmi Ágnes, az MSZP alelnöke mond, - akár vihog, akár nem - de jó lenne, ha valaki figyelmeztetné, hogy - minimális gazdasági ismeretek nélkül nyilatkozni a gazdaságról nem szerencsés.

Azt mondta: "kényelmes helyzetben van" Orbán az uniós tárgyalások során, hiszen nincsen égető szüksége az uniós helyreállítási alap forrásaira, mivel például az MNB kötvénykibocsátása is sikeres volt. Alaptétel: az, hogy egy államkötvényt lejegyeznek nem számít sikernek. A mennyiért a kérdés. 

Kényelmes helyzetként értékelni az ország mai gazdasági helyzetét pedig még viccnek is rossz. 

  1. Az államadósság soha nem látott mértékű: több, mint 35.000 milliárd, amiben nincsen benne a legutóbbi 2,5 milliárd euró.
  2. A GDP az első félévben 5,8%-kal zsugorodott. 
  3. Az államháztartás harmadik negyedévi hiánya egyértelműen azt mutatja, hogy az éves deficit jelentősen túllépi a költségvetési törvényben deklarált értéket, és év végére meghaladhatja a GDP 9%-át. 
  4. A kormány intézkedései és a forráshiány miatt nagy a veszélye annak, hogy a recesszió a környező országokban bekövetkezőnél nagyobb, várhatóan 6-7% között lesz. 
  5. A forint mélyrepülésben: 362 ft/euró.

Szóval kedves kisasszony! Ön megint nekirohant a becsukott ajtónak. Vagy ami rosszabb… de ezt ki sem merem mondani.

Juszt László
Facebook