h i r d e t é s

Kunhalmi keményen üzent Gyurcsánynak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kunhalmi keményen üzent Gyurcsánynak

2022. szeptember 16. - 07:28

Az MSZP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában fejtette ki a véleményét a Demokratikus Koalíció elnökéről, és az ellenzékről.

Forrás: Spíler - Blog.hu

Gyurcsány Ferenc csütörtöki Facebook-bejegyzésében arról írt: „Volt idejük, hogy megöljenek. Akarták, nem sikerült. Eddig tartott.” A pártelnök szerint a „demokratikus, szabad európai Magyarországért” folyó küzdelmet a Demokratikus Koalíció vezeti.

Kunhalmi a posztra reagálva elsőként leszögezte: „én biztos, hogy nem akartam Gyurcsány Ferencet megölni”; majd hozzátette és többször hangsúlyozta is, hogy szerinte „sértettségből nem lehet új Magyarországot építeni, de új ellenzéket sem”, ő ugyanis sértettséget érez Gyurcsány Ferenc bejegyzésén.

„Biztos vagyok benne, hogy sok trauma halmozódott fel benne. Gyurcsány Ferenc egy olyan politikus, aki sok mindenen átment” – jegyezte meg.

Kunhalmi szerint azonban „ma nem Gyurcsány-problémája, ha nem vastagon Orbán-problémája” van az országnak, jelen állapotban viszont – úgy látja –, hogy az „Orbán-ellene és NER-ellenes nagyon színes szavazóbázist” egyetlen ellenzéki párt sem tudja összefogni. „Bármelyik pártról beszélünk is, fényévekre van a Fidesztől” – vélekedett.

Az MSZP társelnöke szerint a ’22-es választás kudarca is megmutatta, hogy „a jelenlegi kormány ellen csakis egy szocialista miniszterelnök-jelölttel, és egy szociáldemokrata központú programmal lehet menni”. És kellően integratívnak kell lenni ahhoz, hogy összefoghassák az ellenzéki szavazóbázist – tette hozzá. (atv.hu)