Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A 27 éves Martin reggel hatkor indult hazafelé az éjszakai műszakból, amikor az üzem kapuja előtt összeesett a szlovákiai Lozornóban.
megtekintés
Rendkívüli állapotot vezetett be a kormány Donyeck és Luganszk megyékben, eközben egész Ukrajnában magasabb harckészültséget rendelt el.
megtekintés
Történelmi mértékű hóviharra készülnek az Egyesült Államok keleti partján, amit helyi idő szerint hétfő este érhet el a Juno névre keresztelt vihar.
megtekintés
Emberi jogsértések garmadát sorolta a magyarországi helyzetről több magyar és nemzetközi meghívott az Európai Parlament emberi jogi bizottságának ma délelőtti meghallgatásán.
megtekintés
Rio de Janeiro ('Januári folyó') a neve az államnak, továbbá Brazília egyik legismertebb városának.
megtekintésFelkészületlenségüknél talán csak a naivitásuk volt nagyobb azon RMDSZ-politikusoknak, akik részt vettek azokon a kilencvenes évekbeli találkozókon, melyek később a „Neptuni tárgyalások” néven híresültek el, és melyek kapcsán sokan a mai napig árulást emlegetnek.
megtekintés
A világsajtó Abdullah szaúdi király halálhírétől és a temetésére sereglő állami méltóságokról szóló hírektől volt hangos az elmúlt napokban.
megtekintés
Rendkívüli állapotot vezetett be az ukrán kormány a két szakadár kelet-ukrajnai régióban, Donyeck és Luhanszk megyében, és fokozott készültséget rendelt el az ország egész területén.
megtekintés
A dán Saxo Bank bejelentése szerint akár 107 millió eurónyi veszteséget is kénytelen lehet elkönyvelni a svájci jegybank döntése utáni heves piaci mozgások miatt.
megtekintés
Egyre gyakrabban provokálják az Észak-Atlanti Szövetséget hadászati bombázókkal; az erőfitogtatás miatt a NATO is taktikát válthat.
megtekintés
Három felnőttet és egy 12 év körüli lányt keres a rendőrség Hongkongban.
megtekintés
Alexisz Ciprasz radikális baloldali pártja, a Sziriza hatalmas fölénnyel vezet a vasárnapi parlamenti választásokon.
megtekintés
Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vezet a vasárnapi görögországi előre hozott parlamenti választásokon a voksok 35,5-39,5 százalékával a leszavazott választók körében végzett felmérések (exit poll) szerint.
megtekintés
Megvádolta az elnököt, pár nappal később holtan találták otthonában, golyóval a fejében.
megtekintés
Sajnos nem tudom teljes bizonyossággal megfejteni (pedig meg tudom), mi történt pénteken Brüsszelben, midőn Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének pacsi céljából egyberagadt keze minden idők egyik legkínosabb diplomáciai pillanatképét produkálta.
megtekintés
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbe eltörlésének kelet-európai hatásaival kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal a pénteki számában.
megtekintés
A davosi konferencián Eric Schmidt, Google vezér izgalmas dolgokat mondott a nagybetűs internetről.
megtekintés
Egy dubai fejlesztőcsapat olyan ingyenesen elérhető virtuális túrát készített, amelynek segítségével bárki körbe járhatja a közel-keleti város felhőkarcolóit, fényűző hoteljeit és más nevezetességeit.
megtekintés
Komikus és kissé érthetetlen jelenet játszódott le még pénteken Brüsszelben, amikor Orbán Viktor és Jean-Claude Juncker közösen fényképezkedett.
megtekintés
Oroszország a nyugati szankciók hatására felélénkítette kapcsolatait Kínával.
megtekintés
Nem változik rövid távon Szaúd-Arábia energiapolitikája az ország uralkodójának halála után elemzők szerint, a királyság az olajárak csökkenése ellenére is folytatja a nagy arányú kitermelést.
megtekintés
Őrizetbe vették Romániában Cristian David volt belügyminisztert.
megtekintés
A Miniszterelnöki Sajtóiroda közölte az MTI-vel hogy Orbán Viktor szombat reggel Rijádba utazott, leróni kegyeletét a pénteken elhunyt Abdalláh bin Abdel-Azíz emléke előtt.
megtekintés
Pénteken délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel találkozott, majd jött a protokolláris kézfogás, mosolygás, de aztán hirtelen valami teljesen szürreális történt:
megtekintés
Venezuela, a világ tizedik legnagyobb olajtermelője, amely nem mellesleg kőolajtartalékai alapján is az élvonalba tartozik, a csőd szélén tántorog.
megtekintés
Cristina Fernández de Kirchner egy komoly fordulat után csütörtökön már arról beszélt, hogy szerinte sem lett öngyilkos Alberto Nisman.
megtekintés
Nagy erőkkel sulykolja a kormányzati agitprop, hogy a német kancellár gyakorlatilag (öncenzúra) készül Orbán Viktort, ami arra utal, hogy elég nagy lehet a para a miniszterelnök környezetében.
megtekintés
Az egykori külügyminiszter, akit a leggyakrabban szokás a lehetséges demokrata elnök-jelöltként emlegetni, egy kanadai eseményen beszélt Putyinról.
megtekintés
Bissau-guineai diplomata-útlevélére és diplomáciai mentességére hivatkozva menekült meg a börtönbüntetés kiszabása elől a jelenleg is Floridában nyaraló Farkas Attila.
megtekintés
Tényleg csak egy székely kórust ment Svájcba megnézni Orbán Viktor? címmel jelentett meg egy írást kedden a Cotidianul.ro című román hírportál.
megtekintés
Eltemették a Charlie Hebdo-vérengzés első áldozatát, írja a Francetvinfo.fr.
megtekintés
A német kancellár az emberi jogok tiszteletben tartását kérte számon Azerbajdzsán elnökétől, aki szerdán Berlinben tett hivatalos látogatást.
megtekintés
Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriendnek, a budapesti amerikai nagykövetség eddigi ügyvivőjének diplomáciai mentességét
megtekintés
Hatalmas összeg, 640 ezer font (266 millió forint) megfizetésére kötelezte a brit bíróság kedden Gordon Ramsay-t, akit anyagilag felelősnek mondtak ki egy népszerű londoni étterem éves bérleti díjának kiegyenlítésében.
megtekintés
Belize apró, de sokszínű ország Közép-Amerikában, igazi kincsesbánya azoknak, akik élményeket gyűjtenek.
megtekintés