h i r d e t é s

Kubatov Vizoviczkivel is kapcsolatban álhatott?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kubatov Vizoviczkivel is kapcsolatban álhatott?

2016. augusztus 10. - 08:28
0 komment

Nem is olyan régen az N1Tv kinyomozta,hogy az FTC kommunikációs vezetője, Kubatov bizalmasa Volly György a különböző ügyekben meggyanúsított Vizoviczki Lászlónak is dolgozott - írja kormanyvalsag.info.

Ketten

Aztán kiderült,  hogy Kubatov is kapcsolatban állhatott Vizoviczkival.

A milliárdos diszkótulajdonos Kubatovtól kért segítséget, előzetesből szeretett volna szabadulni.Ez viszontsegítség lett volna.

A korábbi választási kampányban nyújtott támogatásért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe kért szabadulást Kubatov Gábortól Vizoviczki László.

A Központi Nyomozó Főügyészség még 2013. február 12-én tartott házkutatást Vizoviczki László II. kerületi otthonában. A Rend utcai négyszintes kúriában csak Vizoviczki anyósának élettársát, Balog Józsefet találták az ügyészek. A házkutatás napján készült kézzel írott jegyzőkönyvből kiderül, hogy összesen 56 tételt foglaltak le, többek közt 75 ezer euró készpénzt, telefonokat és sok dokumentumot is. Ezek közül a legérdekesebb az első emeleti hátsó szerszámos raktárszobából az íróasztal feletti zárható kis szekrényből került elő. A 42-es tételszámmal lefoglalt iratról ekkor csak annyit állapítottak meg a nyomozók, hogy Gábornak szól, és V.L. vagyis Vizoviczki László aláírás látható rajta. Az azonban már ekkor is feltűnt az ügyészeknek, hogy a tíz oldalas levél első két lapja hiányzik.

A Központi Nyomozó Főügyészség pár hónappal később, április 15-én készített hivatalos feljegyzést a házkutatás során készült kézzel írott jegyzőkönyv alapján. Az ügyészek ekkor már olvasták a levelet, amelyből kiderült, hogy azt a Fidesz országgyűlési képviselőjének és azóta a párt alelnökének választott Kubatov Gábornak írta a diszkópápa. Az irat készítője röviden össze is foglalja miről szól a lefoglalt nyolc oldalas dokumentum. Eszerint „a kampányban nyújtott támogatásért (Reformterv) és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe K.G. nyújtson segítséget abban, hogy Vizoviczki László szabadlábon védekezhessen.”

Az ügyészség annyira nem tartotta fontosnak a levelet, hogy az be sem került a bíróságra benyújtott anyagok közé. Létezéséről mindössze a házkutatási jegyzőkönyv és ez a feljegyzés árulkodik. Vizoviczki Lászlót nem sokkal a levél lefoglalása után, 2013. május 30-án kiengedték a börtönből, házi őrizetbe került.

Mint arról korábban már beszámoltunk Kubatov embere, a Ferencvárosi Torna Club kommunikációs igazgatója Volly György évekig irányította Vizoviczki László diszkóbirodalmának kommunikációját.
Aztán Kubatov elismerte,hogy nem csak levelet kapott Vizoviczkitól, amit átadott a nyomozóknak, hanem találkozott is vele.

Az index írása szerint egy ovódába jártak. Közben Kubatov nyilatkozott a Magyar Időknek . Fidesz pártigazgatója saját bevallása szerint kétszer találkozott a főváros éjszakai urával, egyszer egy óvodai rendezvényen, egyszer pedig a Fradi elnökeként beszélt vele. Utóbbi találkozót egy országos médiaügynökség vezetője hozta össze, ekkor Kubatov két témáról beszélt Vizoviczkivel.”Az egyik, hogy be szeretett volna fektetni a sportba, és a Fradiba. Ettől elzárkóztunk, a vállalkozó befektetésére egyszerűen nem tartott igényt a klub. A másik téma – mivel éppen a West-Balkánban történt tragédia után jártunk – a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében szükséges teendőket foglalta magába,”

A kérdés már csak az, hogy dolgozott-e Kubatov Vizoviczkinak, valamelyik szórakozóhelyen a 90-es években mondjuk.

kormanyvalsag.info