h i r d e t é s

Közvéleménykutatás-Félnek bevallani a választók, hogy szeretnék leváltani a Fideszt?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Közvéleménykutatás-Félnek bevallani a választók, hogy szeretnék leváltani a Fideszt?

2017. május 29. - 10:21

Az elmúlt években többször hozott népszavazás, illetve választás a szakemberek által előzetesen mért, számolt előrejelzéséhez képest alapvetően más eredményt. A közvéleménykutató cégek kerültek tévútra, vagy a választópolgárok tévesztik meg őket? - tette fel a kérdést a ZSÚRPUBI.

Óriási meglepetést okozott tavaly a BREXIT majd az amerikai elnökválasztás végeredménye. A sajtó és a közvéleménykutatók is Nagy-Britannia unióban maradásáról és Hillary Clinton győzelméről beszélt, végül a szigetország a kilépésről döntött, Donald Trump pedig nyert. Magyarországon 2002-ben a Fidesz újrázását jövendölték a kutatások, mégis az MSZP és az SZDSZ alakíthatott kormányt. Orbán-pártja évek óta a legerősebb, és a közvéleménykutatók jövőre is a Fidesz választási sikerét valószínűsítik. Megismétlődhet a 2002-es melléfogás, ha egyáltalán ez volt a háttérben?

Nemzetközi és hazai szakemberektől is elhangzottak ennek kapcsán olyan nyilatkozatok, hogy jelentősen csökkent az emberek válaszadási hajlandósága. A legtöbb kutatás mintafelvétele telefonon keresztül zajlik. Mivel egy héten minimum egy új biztosítási ajánlat, hitellehetőség, termékbemutató miatt megcsörrenti valaki az ember mobiltelefonját, idővel egyre többen fel sem veszik az ismeretlen, vagy a titkosított számot.

Sokan az utolsó pillanatban döntenek

Előfordul, hogy az emberek válaszolnak ugyan, de nem a valódi véleményüket osztják meg, hanem azt, amiről úgy gondolják, hogy elvárás lehet.

A közvéleménykutatás egy sok tényezős, bonyolult szakma. Ráadásul, az emberek véleménye változik. A politikusok éppen ezt használják ki, hogy egy adott ügy mentén úgy fordítsák a közhangulatot, hogy az számukra kedvező legyen. Ez még nem is a legnagyobb kihívás a szakemberek számára, elég ha megemlítjük, hogy egyre több az olyan szavazó, aki csak az utolsó pillanatban, a fülkébe lépve dönt arról, kit támogat. A figyelem leginkább a választások előtt irányul az ezen a területen működő cégekre, mert hamarabb szeretnénk tudni az eredményt, mint mielőtt összesítenék a szavazólapokat.

Hazánkban kirívóan más eredményt - a 2002-es választásokat leszámítva - nem közöltek a kutatások, mint ami végül született.

Egy lépéssel az események előtt

1990-ben három cég készített méréseket a választások előtt egy héttel. A listás szavazatok várható megoszlásáról hoztak nyilvánosságra előrejelzést.


Forrás: zsurbupi.hu

1994-ben, a listás szavazatok megoszlására vonatkozó előrejelzésben - amit az első forduló estéjén mutattak be - a Medián szinte teljesen pontosan a tényleges eredményt “jövendölte” meg. Az MSZP, a Fidesz és a KDNP esetében a prognózisuk telitalálat volt, az SZDSZ és az MDF esetében 0,7 százalékkal alulmértek, a kisgazdákat pedig 1,2 százalékkal magasabbra várták.

Az 1998-as választások előtt az MSZP magabiztosan vezetett, egészen a voksolást megelőző időszakig. Ám, nemsokkal azelőtt egyre általánosabbá vált az elemzők körében, hogy a Fidesz a második fordulóban leválthatja egy jobboldali összefogással Horn Gyula MSZP-SZDSZ kétharmados kormányát.

Az első forduló estéjén közölt, a listás szavazatokra vonatkozó előrejelzések egyre pontosabbá váltak.


Forrás: zsurbupi.hu

A választási előrejelzésekben rengeteg a hibaforrás. Előfordul, hogy azok a felmérések, amelyekre alapozzák az előrejelzéseket pontosak, maga a prognózis viszont mégsem az. Fordítva is igaz: egy majdnem a tényleges eredménnyel megegyző előrejelzés nem feltétlenül jelenti az ahhoz szükséges mérések helytállóságát.

Ennek ellenére - 2002-t leszámítva - nincsenek óriási eltérések a várt és a megszülető eredmények között.

Mi kell egy pontos méréshez?

Precíz mintavétel, de ettől függetlenül felléphetnek torzító tényezők. A közvélemény-kutatóknak a számsorokon túl, a válaszadóktól kapott véleményekből következtetéseket kell levonniuk arra vonatkozóan, hogyan viselkednek majd a választópolgárok a voksoláskor.

A politikai elvárás okozta a fiaskót

2002. április 7. után a sajtó és a közvéleménykutatók fekete napjáról írt. Jelentősen eltérő eredmények születtek az előzetesen jelzett adatoktól. 


Forrás: zsurbupi.hu

A szakemberek a választások után arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek egy nagyobb csoportja valamilyen okból nem vállalta a véleményét. Két cég 15 ezres mintán személyes megkérdezéssel mért, volt, ahol három héten át a választásokig minden nap közel 1000 embert szondáztattak meg politikai értelemben, míg a voksolás napján kétezret. Két közvéleménykutató is jelezte, hogy a szokásosnál nagyobb volt a választ megtagadók aránya. Utólag az elemzők arra jutottak, hogy ebben a körben magasabb lehetett a szocialista szimpatizánsok aránya. Esetükben arra következtettek, hogy félhettek megnevezni az eldurvult stílusú kampányban, hogy szeretnék az Orbán-kormányt leváltani. Talán van, aki emlékszik, hogy a baloldal azzal riogatott, hogy a Fidesz összeáll a MIÉP-pel, és akkor a szélsőjobb kormányra kerül. Orbánék pedig megkérdőjelezték a szocialisták magyarság iránti elkötelezettségét. A sajtó és az elemzők is inkább a Fidesz újrázását tartották lehetségesnek, ami ugyancsak némító hatással lehetett a fősodratú véleményformálókkal ellentétes álláspontot képviselő szavazókra.

A 2002-es választások előrejelzésében nem az volt a szembetűnő, hogy az MSZP előnyt szerzett, hiszen a közvéleménykutatók abba a tartományba mérték a pártot, amit végül el is ért. A Fidesz-MDF listát valamennyien 43-48 százalékos szintre helyezték a választók véleménye alapján. A kormánykoalíció rossz eredménye mögött az állhatott, hogy a baloldal eredményesebben mozgósította a bázisát. A kutatócégek végül arra a következtetésre jutottak, hogy a tévedéseik irányának egybeesése nem szakmai, módszertani hibára utal. Ugyanakkor makacsul megmaradt az a felvetés, hogy politikai nyomásra születtek a Fidesz győzelmét közlő előrejelzések. 2002 után négy évvel, illetve azóta is rendkívül pontos prognózisok készültek.

 

zsurpubi.hu