h i r d e t é s

Kövér László hivatala letiltatta az "Egy nap a városban" blog logóját, mert belerajzolták a Parlament sziluettjét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kövér László hivatala letiltatta az "Egy nap a városban" blog logóját, mert belerajzolták a Parlament sziluettjét

2017. október 13. - 19:59

"Az Országházat mindannyian ajándékba kaptuk, de valaki jobban ajándékba kapta, mint mások.” Ezzel számol be az Egy nap a városban blog arról, hogy levelet kaptak az Országgyűlés hivatalától. - írja a 444.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

A levélben az áll, hogy nem használhatják a Parlament épületének rajzát a logójukban.

Ez az ábrázolás sérti Kövér László hivatalának érzékenységét:

Forrás: 444.hu

Most az Egy nap a városban speciel egy pihe-puha blog, aminek szerzői budapesti helyeket, programokat ajánlanak az olvasóknak azzal a nem titkolt céllal, hogy minél inkább megszerettessék a várost a benne élő és az idelátogató emberekkel. Ebből a szempontból nem tűnik tévútnak a rajzolt látképes-sziluettes logó.

Ez a logónk, amit egyébként nagyon szeretünk, és hosszú indoklásban érveltünk amellett, miért kellene engedniük a használatát az Egy nap a városban blogon.

A Budapest kifejezetten szerethető arcára elsőként fókuszáló blogon.

Ehhez képest nyilván létezik egy teljességgel életszerűtlen szabály, ami szerint

az Országház képe vagy az Országház képi stilizált mintájának képe a (2)-(3) bekezdésben meghatározottak szerint használható.

Itt aztán jön egy felsorolás abban a hangulatban, hogy a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság elnökének címzett előzetes kérelem a lakcím megadása mellett irányuló tevékenység részletes leírásával tizenöt napon belül felszólítja a jelkép használatának haladéktalan megszüntetésére.

Ha van magyar közszereplő, aki az ilyen 15 napos haladéktalan felszólításokban kiteljesedő figurákat a környező galaxisokból is maga köré tudja vonzani, akkor az minden bizonnyal Kövér László. 

Forrás: 444.hu

A sikeres akció eredményeként az Egy nap a városban blog most logót változtat, gondolom míg a Nemzeti Emelkedett Citadella Emlékbizottságot és a Lánchídméltósági Országos Nagytanács tagjait rájuk nem uszítják.

444.hu