h i r d e t é s

Kormányvédelmet kérnek a székelyföldi románok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kormányvédelmet kérnek a székelyföldi románok

2015. november 22. - 19:07
0 komment

Nyílt levélben kéri a Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fóruma Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő románok identitásának megőrzését, a román közösségek védelmét szolgálja.

Fotó: kronika.ro

A levél szerzői újra megfogalmazzák a már több ízben előterjesztett kérésüket, miszerint a kabinet hozzon létre egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása, hogy az itteni románság érdekeit felvállaló civileknek közvetlen kapcsolata legyen a központi közigazgatási szervekkel - írja a kronika.ro.

Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását, és rábírni őket arra, hogy tanulmányaik befejezése után visszatérjenek szülőföldjükre.

A nyílt levélben abbéli reményüknek is hangot adnak, hogy ezúttal meghallgatásra találnak kéréseik. Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként, amelynek legfőbb célkitűzése a románok identitásának megőrzése, a békés együttélés szavatolása. A Ioan Lăcătuşu nevével fémjelzett fórum ismert magyarellenes megnyilvánulásairól, legutóbb Kovászna és Sepsiszentgyörgy városzászlaját kifogásolták, mivel nem tartalmaznak dák szimbólumokat.

 

kronika.ro