h i r d e t é s

Ködösíthet a TEK, valószínűleg nem dzsihadistákat fogtak el

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ködösíthet a TEK, valószínűleg nem dzsihadistákat fogtak el

2015. november 25. - 12:41
0 komment

Nem iszlamisták lehetnek a Hajdu Jánosék által elfogott állítólagos szélsőségesek, akiknél a keddi bejelentés szerint fegyvereket, bombákat találtak.

Az egyik akció négy gyanúsítottjából ugyanis csak egy esetében merült fel az előzetes letartóztatás. Ez azt is jelentheti, hogy még csak bűnszervezetről sincs szó. A másik TEK-es akcióban elfogottakkal szemben pedig még csak nem is merült fel terrorgyanú – írja az index.hu.

A TEK kedd este jelentette be, hogy két akcióban “szélsőséges nézeteket valló” figurákat fogtak el, akik fegyverrel és bombákkal rendelkeztek, de nem konkretizálták, miféle szélsőséges nézetekről van szó, és ezt nem is akarták kommentálni. Hajdu János kedden az ATV-ben azt mondta, az egyik akcióban négy embert fogtak el: két magyart és két külföldit, illetve, hogy az autóban, amiben a gyanúsítottak ültek, robbanóanyag volt, és további robbanószer került elő házkutatások közben is. A szombati elfogásban – szintén egy autóban – sorozatlövő fegyvereket és házilag készített hangtompítókat találtak. Hajdú azt mondta, vizsgálják a két csoport közötti összefüggést, indíttatásukat illetve, hogy vannak-e további elkövetők.

A 24.hu megkeresésére egyébként annyit küldtek, „hogy mindkét elfogás egy terrorellenes akció része volt”.

A lap biztonsági forrásokból értesült úgy, hogy a két elfogás egyikében sem foghatott a TEK dzsihadista terroristát, hiába ködösítettek. A szombati ügyben például nem is a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el, amelynek egy esetleges terrorgyanú esetén kellene, hanem a BRFK Kiemelt Ügyek Osztálya. Az akkor elfogott két magyar állampolgár előzetesbe került.

 

24.hu