h i r d e t é s

"Kívánatos lenne az átmeneti visszavonulásod…" Az akadémikus levele Orbán Viktornak.

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Kívánatos lenne az átmeneti visszavonulásod…" Az akadémikus levele Orbán Viktornak.

2016. január 19. - 11:58
1 komment

Érdekes, elgondolkodtatásra méltó olvasmány került a kezembe, egy olyan publicisztika, melyet eleinte minden magyarországi szerkesztőség visszautasított – annak radikális mondanivalója miatt.

Az akadémikus sorait betűhíven továbbítom az angliai 24/7 Szerkesztőség olvasóinak:

Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja és egyben Orbán Viktor korábbi tisztelője kemény intelmeket fogalmazott meg a miniszterelnökkel szemben. A Mi történt veled, kedves Viktor? című publicisztikájában azt a kérdést tette fel a kormányfőnek, hogyan veszíthette el józan ítélőképességét, és miért miért tért le a demokratikus kormányzás útjáról.

Solymosi levelében visszaemlékezett Orbán Viktorral való megismerkedésére. “1996-ban találkoztunk először, amikor „már számos jel mutatott arra, hogy a konzervatív, keresztény demokrata szellemiség felé közeledsz”. Ezután azonban gyorsan rátért az első Fidesz-kormányzás idejére, az akadémikus szerint ugyanis 2002-től Orbán már mutatott némi agressziót, miután a Fidesz a jobboldali testvérpártot, az MDF-et is elkezdte támadni.

A 2010-es győzelem után Solymosi egyre élesebb kritikákat fogalmaz meg: „sajnálatos módon nem tudtál, nem tudtatok ellenállni a hatalom kínálta lehetőségeknek, ami előhívta belőled a – biztosan mindnyájunkban meglévő – uralkodni vágyást”, majd felteszi azokat a kérdéseket, amiket valószínűleg már sokan feltehettünk magunkban:
Miért volt szükség arra, hogy át nem gondolt intézkedésekkel, sajátságos törvénykezéssel kiváltsátok szövetségeseink, az EU és a demokratikus világ mind erősebb ellenérzéseit? Hogyan gondolhattál arra, hogy ezeket a külhoni bírálatokat harccal, dacos visszavágásokkal lehet semlegesíteni? Nem merült fel benned, hogy a Nyugat elleni csatározást az ország sínyli meg? Hogyan veszíthetted el éleslátásodat, józan ítélőképességedet? Hogyan gondolhattál arra, hogy a magyar nép a keleti önkényuralmi rendszereket tekintené példaképnek, hogy az ottani életkörülmények után vágyakozna? Miért nem szenteltél némi figyelmet néhány korábbi harcostársadnak, akik aggályaikkal kénytelenek voltak kimenni a nyilvánosság elé?

Kormányod és – ami fontosabb – az ország hitele nemzetközi szinten soha nem látott mélypontra süllyedt – írja a publicisztikában.
Solymosi nem kevésbé éles intelmekkel fejezi be Orbán bírálatát, hiszen ő is a miniszterelnök lemondását javasolja. “Az ország – és pártod – érdekében kívánatos lenne átmeneti visszavonulásod, kilépésed ebből az elképesztő feszültségeket teremtő munkakörből, és a miniszterelnöki tisztség átadása valamelyik kevésbé elfáradt munkatársadnak” – zárta gondolatait az akadémikus.

Szemenyei-Kiss Tamás

 

24per7.info

1 komment