h i r d e t é s

Kiszórták a pályázókat, csak egy cég maradt talpon a honvédség tenderén

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiszórták a pályázókat, csak egy cég maradt talpon a honvédség tenderén

2017. február 17. - 10:01

A kiíró szerint nyílt volt a verseny a konténerlaktanyák építésére - írja a 24.hu.

A kép illusztráció! - Forrás: Autofer Zrt.

A tél végére készül el az a négy konténerlaktanya a magyar határ déli szakaszán, ahol az oda vezényelt katonákat elhelyezhetik. A beruházásra meghívásos tendert írtak ki, a feltételek alapján két ajánlattevő egyből ki is esett, a talpon maradt cég így annyit kért, amennyit nem szégyellt – írja az Átlátszó.

A konténeres cégek november 11-én, pénteken délután kapták meg a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. tenderfelhívását 320 darab konténerre, a beadási határidő november 15-e kedd, délelőtt 11 óra volt. Így a cégeknek három és fél napja maradt, hogy a több százmillió forintos ajánlatot összeállítsák, egyhónapos szállítási határidőre előteremtsenek 80 különböző funkciójú konténert, és három hónapra még 240-et.

A tenderre a magyar konténer-piac legnagyobb szereplőit, a Containexet, a Xelesst és a Mobilboxot hívták meg, utóbbi az egyetlen tisztán magyar tulajdonú cég ezek közül. A Containexet és a Xelesst azonban egyből ki is zárták az alkalmassági kritériumokra hivatkozva. A Mobilbox így egyedüliként, 650 millió forintért nyerte el a megbízást, ebből 605 millió a 320 konténer ára, és 45 millió a szállítás, illetve település.

A feltételek közt szerepelt, hogy a pályázónak az elmúlt három üzleti évben nem lehetett negatív az adózás előtti eredménye – a Xeless ezen vérzett el, bár a projekt teljesítése szempontjából ennek nyilván semmi jelentősége nem volt. A Containex pedig azért esett ki, mert nincs NATO-AQAP minőségi tanúsítványa, bár hasonló táborok tucatjait építette a világban, és az osztrák hadseregnek is beszállítója.

Az ajánlattevőknek megküldött műszaki specifikációban szerepel egy olyan kitétel, amit az Átlátszó szerint nem lehet a véletlennel magyarázni: ez pedig a csapadékvíz belső elvezetése sarokoszlopokban. Ezt a megoldást egyedül a Mobilbox konténereinél alkalmazzák.

A tendert kiíró HM EI vezérigazgatója azt mondta: a verseny nyílt volt, ő az előzetes tárgyaláson még azt is felvetette, hogy ha a jelenlévők tudnak szabad konténerkapacitásról, szívesen vár más ajánlatokat is. A tárgyaláson viszont szerinte csak a Mobilbox tudta vállalni, hogy egy hónapos határidőre szállítja az első nyolcvan egységet.

A Mobilbox ügyvezetője nem válaszolt az Átlátszó kérdésére, hogy van-e a cégnek saját gyártókapacitása, vagy ha nincs, milyen hazai forrásból teljesíti a vállalást – arra hivatkoztak, hogy szigorú titoktartási kötelezettség terheli őket.

 

24.hu