h i r d e t é s

Kim Dzsongun: Észak-Korea kész a háborúra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kim Dzsongun: Észak-Korea kész a háborúra

2016. január 02. - 09:52
0 komment

Kim Dzsongun észak-koreai vezető péntek hajnalban elmondott újévi beszédében kijelentette, hogy országa kész a háborúra bármilyen támadó külső erővel szemben. Viszont ezúttal tartózkodott attól, amit egyébként rendszeresen megtesz, hogy atomfegyverrel és nagy hatótávolságú rakétákkal fenyegetőzzön.

Fotó: Kns / AFP

Az állami tévé által sugárzott beszédben Kim egyebek között, mint sokszor, saját vezetői képességeit magasztalta, írja az MTI. Abszolút prioritásnak nevezte az észak-koreaiak életszínvonalának emelését, mondjuk ennek lehetséges eszközeiről nem beszélt. Pedig lenne teendő bőven, derült ki idén többek közt egy Észak-Koreában cserediákoskodó brit diák történetéből és egy észak-koreai disszidenssel készített interjúnkból is.

Nyitott a párbeszédre

Egyes elemzők úgy vélik, Kim azért nem volt olyan provokatív az újévi beszédben, mint szokott, mert javítani akarja hazája kapcsolatait Dél-Koreával és a legfontosabb stratégiai és gazdasági partnerének számító Kínával.

Kevés információ jut ki Phenjanból arról, hogy mik a Dél-Koreát és az Egyesült Államokat ellenségnek tekintő észak-koreai kormány politikai céljai, és mit tesz ezek elérésének érdekében. Azt lehet tudni, hogy Phenjan atomtöltet hordozására is alkalmas, nagy hatótávolságú rakétát akar kifejleszteni, amellyel elérheti az Egyesült Államok területét.

Kim Dzsong Un közvetlenül nem ajánlott párbeszédet ezeknek az "ellenségeknek", de azt kijelentette, hogy nyitott a tárgyalásokra bárkivel, akit "igazán érdekel a kiengesztelődés és a béke" a Koreai-félszigeten.


Fotó: Kns / AFP

Elemzők szerint Kim valószínűleg kézzelfogható diplomáciai és gazdasági eredményeket akar elérni a kormányzó Koreai Munkapárt májusi kongresszusa előtt, amely a párt első kongresszusa lesz 1980 óta. Az eseményen az ország vezetője várhatóan jelentős politikai bejelentéseket tesz, köztük a politikai elit átrendezését is hatalmának megszilárdítása érdekében.

Mit mondott 1945-ben újévi beszédében Hitler, vagy 1991-ben Göncz Árpád, és hány év után tartott először újévi beszédet Észak-Koreában Kim Dzsongun 2013-ban? Melyik amerikai elnök nyújtotta be írásban országértékelését, kitől koppintott az EU, melyik államfő mögé vágták be egy másik ország tájképeit, és kinek játszották le az egy évvel korábbi beszédét tévedésből? Minden, amit az újévi beszédekről tudni kell korábbi cikkben.

 

index.hu