h i r d e t é s

Kilőhették az amerikaiak Dzsihád Johnt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kilőhették az amerikaiak Dzsihád Johnt

2015. november 13. - 07:49
0 komment

Egy amerikai harci drón légicsapást intézett az Iszlám Állam terrorszervezet lefejezős propagandavideóiból ismert "Dzsihád John" ellen Szíriában - közölte éjjel a Pentagon.

Peter Cook, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint egyelőre nem világos, hogy az Iszlám Állam "fővárosában", az észak-szíriai Rakkában, illetve annak környékén végrehajtott légicsapás elérte-e a célját. A terrorista a Pantagonból származó nem hivatalos közlés szerint egy gépkocsiban ült a támadás alatt.

A túszok kivégzéséről készült videókon kötött maszkban látható, késsel fenyegetőző "Dzsihád John-t" Mohammed Emwazi kuvaiti születésű brit állampolgárként azonosították nyugati titkosszolgálatok. A férfit volt túszok vérszomjas pszichopataként írták le.

A terrorszervezet 2014 augusztusa óta mások mellett Steven Sotloff és James Foley amerikai újságíró, Abdul-Rahman Kassig amerikai, valamint David Haines és Alan Henning brit segélymunkás, továbbá Goto Kendzsi japán újságíró lefejezéséről osztott meg videót a világhálón.

 

MTI