h i r d e t é s

Kiakadt Oroszország az F-16-osok miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiakadt Oroszország az F-16-osok miatt

2023. május 20. - 12:50

Kolosszális kockázatot fut a Nyugat

Forrás: The Weekly Times

Alexandr Grusko orosz külügyminiszter helyettes szerint kolosszális kockázatot futnak a nyugati országok az F-16-osokra vonatkozó döntéssel – számol be a hírről a Reuters.

Alexandr Grusko úgy fogalmazott, „kolosszális kockázatot” futnak a nyugati országok, ha F-16-os vadászrepülőkkel látják el Ukrajnát – szavait a TASS hírügynökség hozta le.

Azt látjuk, hogy a nyugati országok továbbra is ragaszkodnak az eszkalációs forgatókönyvhöz. Ez kolosszális kockázatokkal jár rájuk nézve

- idézte szavait a TASS.

Mindezt figyelembe fogjuk majd venni a terveink kovácsolásában és megvan minden szükséges eszközünk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat – tette hozzá.

Joe Biden amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy az USA nemcsak áldását adja az F-16-osok Ukrajnába szállítására, hanem arra is, hogy kiképezzék az ukránokat azok használatára. (Portfolio)

 

Engedélyt adott a Biden-kormány az Egyesült Államok európai szövetségeseinek arra, hogy F-16-os vadászbombázókat adjanak Ukrajnának – értesült a CNN.

A lap arról ír, hogy a Fehér Ház azért döntött így, mert az amerikai Kongresszus folyamatos nyomás alatt tartotta az elnököt, arra hivatkozva, hogy az orosz légierő fokozott aktivitása egyre nagyobb veszélyt jelent Ukrajnára nézve.

Ugyanakkor a CNN arra is kitér, hogy Ukrajna támogatói közül még egyetlen ország sem jelezte hivatalos csatornákon keresztül, hogy F-16-osat akarna adni az ostromlott országnak, az Egyesült Államok pedig továbbra sem akarja saját vadászbombázóit odaadni Kijevnek.

Nemrég Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság részvételével „F-16-os koalíció” jött létre, melynek célja, hogy az európai országok elérjék, hogy a kijevi erők kapjanak az amerikai vadászbombázókból. A koalíció államai közül egyedül Hollandia tart hadrendben F-16-osokat, Washington viszont tőlük sem kapott még exportkérelmet.

Európában jelenleg a belga, holland, dán, görög, lengyel, portugál, török és román légierő használ F-16-osokat. (Portfolio)