h i r d e t é s

Kiabálva vonta meg a szót Erdősi László, miután elhangzott, hogy "kopasz-botrány"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiabálva vonta meg a szót Erdősi László, miután elhangzott, hogy "kopasz-botrány"

2016. március 22. - 12:38
0 komment

A herceghalmi képviselőtestület most sem oszlatta fel magát.

Erdősi László - Forrás: ATV.hu

Ismét szavaztak a herceghalmi képviselők az önkormányzat feloszlatásáról. A településen amiatt tört ki botrány, mert a polgármester, Erdősi László felesége a Nemzeti Választási Irodánál egy csapat kopasz „biztonsági ember” segítségével befurakodott Nyakó István szocialista képviselő elé, így a politikus nem tudta elsőként beadni népszavazási kezdeményezését a vasárnapi boltzárról.

Helyi képviselők és civilek szerint a botrány méltatlanná tette Erdősit arra, hogy betöltse a polgármesteri tisztséget. Ugyanakkor az ATV.hu beszámolója szerint az önkormányzat hétfői nyílt ülésén egy helyi civil szót kért, de amikor kiejtette a száján, hogy „kopasz-botrány”, a polgármester kiabálva vonta meg tőle a szót.

Hunya Krisztina független képviselő az ülésen arról beszélt, hogy „egyes civil szervezetek” arra hívják fel a figyelmet, hogy akik aláírják a polgármester ellen szerveződő petíciót, „búcsút inthetnek a szociális juttatásoknak”.

A képviselőtestület most sem oszlatta fel magát: két fideszes, Szendei Bence és Csizmadia Zsuzsanna, valamint a független Hunya Krisztina a feloszlatás mellett szavazott, ugyanakkor Erdei László CÖF-aktivista, aki függetlenként van a közgyűlésben, valamint két fideszes és a polgármester leszavazták a kezdeményezést. (24.hu)