h i r d e t é s

Ki kell adni a kórházi ágyak kiürítéséről szóló utasítást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Ki kell adni a kórházi ágyak kiürítéséről szóló utasítást

2021. január 22. - 06:10

 

Pert vesztett az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Forrás: MTI/Varga György

Jogellenesen tagadta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kórházi ágy kiürítésekről szóló utasítás kiadását –  írta a Magyar Helsinki Bizottság a Facebookon. Erről csütörtökön hozott a bíróság első fokú, nem jogerős ítéletet.

A közlemény szerint Magyar Helsinki Bizottság 2020 tavaszán, a koronavírus járvány első hullámának idején adott be közérdekű adatigénylést a minisztériumhoz. Annak a dokumentumnak a másolatát kérte a civil szervezet, amelyben elrendelték, hogy 2020. április 19-ig 50 százalékos ágykapacitás, összesen 32 900 ágy, a következő ütemben pedig 60 százalékos ágykapacitás, összesen 39 500 ágy felszabadítására kell sort keríteni a magyar kórházakban. A kiürített kórházi ágyakat szükség esetén koronavírusos betegek ápolására kellett biztosítani.

Az Emmi megtagadta az adatszolgáltatást arra hivatkozva, hogy azok alapján „jövőbeli döntéseket” kell meghozniuk. Csütörtökön a bíróságon kiderült, hogy ezek a döntések azóta már megszülettek, viszont arra hivatkozva, hogy az adatok közzététele veszélyezteti a minisztérium működését, továbbra is indokoltnak látták a kérés megtagadását. A bíróság ezt az indoklást nem fogadta el, így az Emmi köteles kiadni a dokumentum tartalmát. (24.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s