h i r d e t é s

Kezdődnek a kátyúzási munkák az utakon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kezdődnek a kátyúzási munkák az utakon

2017. március 27. - 19:29

Újra a kátyúzási, javítási munkákra helyezi a hangsúlyt a közútkezelő társaság, mivel a tavaszias időjárás beköszöntével véget ért a téli üzemelési időszak. Békésben tízezer tonna melegaszfaltot használnak fel, illetve idén két projekt révén egyrészt 25, másrészt 28,5 kilométer újulhat meg, a fejlesztések az év második felében kezdődhetnek. - írja a beol.hu.

Forrás: beol.hu

Megsokszorozódott a hibák száma a téli időszakban, főleg a csapadékos időjárás és a fagyási-olvadási ciklusok gyakori változása miatt. A Magyar Közút közölte, hogy a téli időszakban is javították a balesetveszélyes részeket hidegaszfalttal, de arra csak korlátozott lehetőségeik voltak. Békés megyében tavaly november és idén március között 1470 tonnát használtak fel.

Tavasztól, jellemzően április közepétől nyitnak a melegaszfalt-keverő telepek, így ekkortól nyílik lehetősége tartósabb munkákra a szakembereknek

– ismertette Velkei Lilla kommunikációs osztályvezető. Békés megyében tízezer tonna melegaszfaltot szereznek be a szükséges fenntartási munkák elvégzéséhez: ennyiből lehet kátyúzni, valamint kisebb helyeken a burkolat hibáit speciális géplánccal helyreállítani.

A Magyar Közút elsősorban saját útellenőri hálózatán keresztül szerez információkat a kátyúkról. A lakossági és egyéb bejelentéseket is veszik, azokat igyekeznek beépíteni előzetes ütemterveikbe. Békésben az [email protected] e-mail-címen lehet bejelentést tenni, illetve éjjel-nappal a 66/819-370-es telefonszámon.

Útfelújítás is várható. A Területi Operatív Program forrásaiból 3,7 milliárdért 25 kilométer, hazai forrásból 28,5 kilométer újulhat meg. Előbbiből a Furta–Gyula úton egy 200 méteres és egy 2,5 kilométeres, a gyulavári bekötőúton egy 1,6 kilométeres, a Szeghalom–Vésztő úton egy közel 1 kilométeres részt korszerűsítenek.

Csabaszabadi és Medgyesbodzás között 2 kilométert, a Kevermes–Medgyesegyháza–Orosháza szakaszon 2 és 1,2 kilométert, a Gyula–Battonya–Mezőhegyes vonalon 2,3 kilométert tesznek rendbe. Dévaványa és Gyomaendrőd között egy 3,6 és egy 1 kilométeres rész újulhat meg, a Tarhos–Békés–Gerla vonalon 1,5 kilométer, a Gyula–Újkígyós–Csorvás szakaszon 4 kilométer, a Gyula–Pitvaros–Makó vonalon 2 kilométer.

beol.hu