h i r d e t é s

Kezdeményezik a Fidesz kizárását az Európai Néppártból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kezdeményezik a Fidesz kizárását az Európai Néppártból

2018. április 11. - 18:05

A Fidesz kizárását fogja kezdeményezni az Európai Néppártból (EPP) Pascal Arimont, a belgiumi német ajkú közösség Keresztényszociális Pártjának (CSP) elnöke, mondván, hogy Orbán Viktor kormányfő számos alkalommal túllépte a határt, ugyanakkor elismerve, hogy az indítványa valószínűleg nem kap majd elegendő támogatást a pártcsaládon belül - számolt be a 24.hu az MTI híre alapján. - közölte a napi.hu.

Forrás: napi.hu

A politikus erről az RTBF belga közszolgálati televíziónak adott szerdai interjújában számolt be

- írta a portál.

A néppárti európai parlamenti (EP) képviselő elmondta, hogy az EPP megosztott a kérdésben: többek szerint ha a párt meg akar felelni saját értékeinek, akkor ki kell zárnia soraiból a Fideszt, a többségi vélemény jelenleg azonban még az, hogy ezzel az egyetlen módját is elveszítenék Orbán kordában tartásának.

Ö maga a kizárás pártján van, de a másik álláspontban is van valami, látva ugyanis Orbán rendkívül Brüsszel-ellenes és idegengyűlölő választási kampányát, jogosan vetődik fel az a kérdés, hogy mi lenne még akkor, ha a Fidesz tagja sem lenne az Európai Néppártnak.

A belga kereszténydemokrata politikus szerint amennyiben a magyar kormány nem vonja vissza az Európai Bizottság által élesen bírált jogszabályokat, akkor tényleg meg kell fontolni a Fidesz kizárását, de az is egy lehetőség, hogy addig felfüggesztik a párt tagságát, amíg le nem zárulnak az Európai Bíróság előtt zajló eljárások.

Arimont szerint a fideszes EP-képviselők egyáltalán nem Brüsszel- vagy Európa-ellenesek, velük problémamentes a közös munka, a gond csak az, hogy a vezetőjük retorikája teljesen eltér az övékétől.

Kép: Pixabay/napi.hu/napi.hu