h i r d e t é s

Kevesebb eső, de a felhők azért maradnak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kevesebb eső, de a felhők azért maradnak

2022. november 06. - 05:48

Vasárnap eleinte még többfelé lehet csapadék, majd javulás kezdődik, de a napsütés nem mindenhol lehet jellemző. A párás levegő egész nap megmaradhat.

Kezdetben az északi és középső tájakon még több helyen eshet, délután azonban már csak néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor. Gyakran takarhatják felhők a napot, északnyugaton számíthatunk a legtöbb napsütésre.
Az északias szelet a nap első felében többfelé kísérhetik élénk, erős lökések, délutánra viszont veszít erejéből a szél.
Hajnalban 4 és 10, kora délután 9 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn többfelé ébredhetünk párás, ködös időre, ugyankkor sok felhő lesz az égen, helyenként kisebb esőre is számítani kell. Napközben északon, északnyugaton és nyugaton szakadozhat fel a felhőzet, máshol még felhős, borongós idő lehet a jellemző, és időnként az eső is eshet. Nem lesz jelentős a légmozgás. Napközben 10 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk.

Orvosmeteorológia

Kezdetben még kettősfronti hatás érvényesül, így fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás, keringési problémák, ízületi panaszok egyaránt jelentkezhetnek.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok.
Fáradékonyság, dekoncentráltság, tompaság, álmosság is előfordulhat a borongósabb tájakon élők körében.
A nyirkos idő miatt felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, lehangoltak, kedvtelenek lehetünk.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.