h i r d e t é s

Kevés aláírás gyűlt össze: december 24-én is behavazza a munka a dolgozókat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kevés aláírás gyűlt össze: december 24-én is behavazza a munka a dolgozókat

2017. november 28. - 21:10

Nem gyűlt össze a szükséges, jogszabályban rögzített számú érvényes aláírás a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében kezdeményezett népszavazáshoz; az összegyűjtött mintegy 66,5 ezer aláírást kedden adta le a kezdeményező Bíró Zoltán a Nemzeti Választási Irodának (NVI).

Forrás: pixabay.com

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) június 6-án hitelesítette a népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívét. A határozat ellen azonban a Kúriához fordultak, amely július 11-én a felülvizsgálati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította, így a hitelesítés jogerőre emelkedett. 

A hitelesített kérdés úgy szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?

A Bíró Zoltán által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtése augusztus 1-jén kezdődött, és a jogszabály előírása alapján november 28-án 16 óráig tartott.

A jogszabály szerint ha az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló idő alatt sikerül összegyűjteni kétszázezer érvényes aláírást, akkor az Országgyűlésnek 30 napon belül el kell rendelnie a népszavazást. Ha az aláírások száma százezer és kétszázezer között van, akkor a parlament hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy elrendeli-e a népszavazást. 

Bíró Zoltán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: kedden leadta az aláírásokat a Nemzeti Választási Irodának, az íveken mintegy 66,5 ezer aláírás szerepel, így - írta - a törvényhozásnak ezzel nincs feladata.

Megjegyezte: a gyűjtésben részt vállaló Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Vasas Szakszervezetek 34 ezer, az MSZP csaknem 27 ezer, a Párbeszéd pedig több mint kétezer aláírást gyűjtött. 

Bíró Zoltán hozzátette, bízik abban, hogy a jogalkotó figyelembe veszi az emberek akaratát, hiszen - jegyezte meg - egy korábbi közvélemény-kutatás szerint a válaszolók 96 százaléka egyetért azzal, hogy december 24-e legyen munkaszünet.

Mint írta, meggyőződése szerint az aláírásgyűjtés viszonylagos sikertelenségének oka a jogszabályi környezetben keresendő. A népszavazási törvény szerint ugyanis az aláírásgyűjtő íveket az NVI bocsátja a kezdeményező rendelkezésére, akinek azokkal el kell számolnia, és minden hiányzó ív után ezer forint bírságot szabnak ki.

Ez sokakat elriasztott attól, hogy közreműködjenek, mert - egyébként érthető módon - nem akartak anyagi felelősséget vállalni

- tette hozzá.

Megjegyezte: 176 ívvel nem tudott elszámolni, ezért 176 ezer forintos bírságot fog kapni, ami miatt alkotmányjogi panaszt nyújt be.

Meggyőződése szerint a jelenlegi szabályozás szükségtelenül és aránytalanul korlátozza alkotmányos alapjogát, a népszavazáshoz való jog gyakorlását

- mondta.