h i r d e t é s

Két órára rövidítenék a 65 év felettiek vásárlási idősávját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Két órára rövidítenék a 65 év felettiek vásárlási idősávját

2020. május 13. - 10:56

Az élelmiszer-forgalmazásban attól tartanak, hogy a láncoktól munkavállalók kerülnek utcára. - írja a veszpresszo.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A 65 év feletti lakosokra vonatkozó vásárlási idősáv 9 és 12 óra között meghatározott intervallumát kétórásra rövidítené a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete,

- tudta meg a Magyar Nemzet

Az elmúlt hetekben ugyanis a nagymértékben visszaesett élelmiszer-forgalmazásban attól tartanak, hogy munkavállalók kerülnek utcára az áruházláncoktól.

A lapnak Bubenkó Csaba elnök elmondta: Már nem jellemző a rohamszerű vásárlás a járványhelyzet miatt, így délelőttönként sem valószínű, hogy tömeg alakulna ki a boltokban. Újra kell induljon a gazdaság, hogy a fizetőképes vásárlóerő visszatérhessen, ehhez a kereskedelmi vállalatoknak is át kell térni a rendes működésre.

Elmondása szerint a multiláncok az utóbbi hetekben a kereskedelmi adó kapcsán riogattak azzal, hogy százak kerülhetnek utcára, újabban pedig a béren kívüli juttatáson spórolnak a munkaadók, olyan lánc is akad, ahol a megemelt adókedvezmény ellenére negyedével csökkentik a Szép-kártya juttatást.

A szűkítés mellett azt tartanák optimálisnak, ha hétvégénként teljes nyitva tartással, idősáv nélkül működnének a boltok. A felvetést Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is támogatja, mint mondta: Tudomásul kell venni, hogy minden a járványhelyzettől függ. Érthető volt a kormány óvatossága a háromórás idősáv kijelölésekor, akkoriban tömegek fordultak meg az élelmiszerüzletekben. Hozzátette, a járványhelyzet alakulásából az látszik, hogy már nem várhatók tömeges megbetegedések.

veszpresszo.hu