h i r d e t é s

Kásler Miklós szerint a kormány négy év alatt úgy megemeli a fizetéseket az egészségügyben, hogy megszűnik a hálapénz

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler Miklós szerint a kormány négy év alatt úgy megemeli a fizetéseket az egészségügyben, hogy megszűnik a hálapénz

2018. július 27. - 12:39

És még soha nem akart olyan kevés orvos külföldre menni, mint 2017-ben. - írja a 168ora.hu.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

A hálapénzt rendkívül káros dolognak tartom, ugyanakkor jó néhány egészségügyi dolgozónak a megélhetést jelenti.

Úgy gondolom, hogy folyamatos béremelésekkel el lehet érni azt a színvonalat, amely olyan jövedelemhez juttatja az egészségügyben dolgozókat, hogy a hálapénzt ki lehet iktatni.

Bízom abban, hogy a következő négy évben ezt el tudjuk érni.

– nyilatkozta az Origónak Kásler Miklós emberminiszter.

Kásler szerint az orvos-elvándorlás is lassul: „az elmúlt évek béremeléseinek és az ország általános állapotának köszönhetően egyre kevesebben tervezik a külföldi munkavállalást. Nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma,

a kormányváltás óra annyira kevés orvos nem akart még külföldre menni, mint 2017-ben.

2010 óta 60 százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok száma, és 2015-höz képest 30 százalékkal csökken a távozó ápolók száma is. Tehát jó irányban haladunk – tudatta a miniszter.

168ora.hu