h i r d e t é s

Kásler a saját minisztériumát cáfolta meg

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler a saját minisztériumát cáfolta meg

2018. június 13. - 06:34

A Népszava kormányközeli forrásból úgy tudja, jövőre két héttel később kezdődhet az általános iskolákban a vakáció. 

Forrás: Magyar Idők

A kormány azt tervezi, a tanévet tábori vagy „táborszerű” foglalkozásokkal meghosszabbítja.

A döntés már meg is született, de a bejelentéssel meg akarják várni az idei tanév lezárását. A lap szerint ezt erősíti, hogy még nem hirdették ki a következő tanév rendjét. Az Emmi szerint a 2018/2019-es tanév rendje a napokban jelenik meg.

Néhány órával a cikk megjelenése után a minisztérium közleményben cáfolta a leírtakat, mint írták:

A Népszava kedden megjelent, Újra napirenden a tanév meghosszabbítása című cikkében leírtak nem igazak. A tanév rendje változatlan, a tárca nem tervez változtatást a tanév hosszát illetően. A 2018/2019-es tanév rendje várhatóan a napokban megjelenik a Magyar Közlönyben.

Szerda reggel pedig nem várt fordulat jött a történetben, ugyanis a Népszava azt írja, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Inforádióban kedden este kijelentette:

A tanév rendjének változása „erős diszkusszió” tárgya, még nincs döntés a témában.

24.hu