Kampányvideó lett az ungvári gyújtogatásból
A főszerepben Orbán Viktor és a magyarok, akinek hajrá.
Fontos és halaszthatatlan telefonhívást bonyolít a miniszterelnök Brenzovics Lászlóval. A hívást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központja elleni támadásindokolhatta, az épület jelentős része kiégett ugyanis kedd reggel.
Orbán Viktor megkérdezte „Brenzót", azaz a KMKSZ elnökét, hogy a helyszínen tartózkodik-e (nem), az új központjukban tartózkodik-e (igen), hogy az „embereink" jól vannak-e (igen). Majd pedig a magyar miniszterelnök többször is belekezd egy okfejtésbe, hogy „Brenzo, itt most kormányülés kezdődik, de tehetünk-e valamit értetek?".
„Brenzo, azt tudom mondani, hogy a kormány fog dönteni, de biztos lehetsz abban, hogy számíthattok ránk, s mondd is meg az ottani magyaroknak, hogy a kormányra számíthatnak". Orbán megígérte, hogy a kormányülésen dönteni fognak arról: a helyreállítás költségeit a magyar kormány vállalja.
Kedden reggel 7:29-kor az állami hírügynökség rövidhírben beszámolt arról, hogy hajnalban felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungvár belvárosában, maga az MTI kedden 8 óra 16 perckor már kiadta „Szijjártó bekéreti az ukrán nagykövetet a KMKSZ székház elleni támadás miatt" című hírét.
És mit tesz isten, e hír tanúsága szerint a külgazdasági és külügyminiszterSzijjártó Péter az M1 aktuális csatorna műsorában be is jelentette „a helyreállítási költségeket és a helyreállításig tartó működéshez szükséges forrásokat a kormány biztosítja a KMKSZ-nek."
Az MTI 11 óra 11 perckor kiadta: „A Miniszterelnökség segítséget nyújt a KMKSZ székházának helyreállításához" volt, s szövege szerint a kancellária „Nemzetpolitikai Államtitkársága segítséget nyújt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának helyreállításához".
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Grezsa István kormánybiztos keddi közös közleménye legalábbis már kész tényként jelentette be ezt, azzal is tetézve az Orbán-videó lebuktatását:
„Magyarország kormánya minden támogatást megad és minden szükséges forrást haladéktalanul biztosít a károk mielőbbi helyrehozása és annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviseletét ellátó KMKSZ a lehető legrövidebb időn belül folytathassa munkáját".