h i r d e t é s

Káel Csaba megfutamodott az SZFE diákjai elől

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Káel Csaba megfutamodott az SZFE diákjai elől

2020. október 13. - 06:28

A kormánybiztos döntése azért furcsa, mert SZFE már vasárnap közölte: az oktatói delegációban helyt kapnak diákok is.

Káel Csaba - Fotó: MTI/Cseke Csilla

Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe (NFI), ahová hallgatók is elmentek, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre nem kerülhetett sor – közölte az intézet az MTI-vel.

Az NFI tájékoztatása szerint az előzetes tervek alapján Káel Csaba a beszélgetésen első körben az egyetem részéről felhatalmazással bíró oktatókkal alakítana ki közösen fejlesztési koncepciót, amelyről később megkezdődhet az egyeztetés a diákokkal. Hozzátéve: az előzetesen megbeszéltekkel szemben hallgatók is eljöttek az egyeztetésre, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal végül nem kerülhetett sor.

A közlemény szövege szerint a kormánybiztos kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakmai fejlesztési koncepció irányelveit az oktatókkal a kölcsönös elismerés és bizalom mentén lefektetve, több lépcsőben, fokozatosan határozzák meg. Hovatovább, Káel Csaba kezdeményezéséhez híven továbbra is várja az SZFE mozgóképes tanárait az oktatás szakmai kérdéseinek megbeszélésére, hogy a megfelelő időben, módon és mélységben vonhassák be az egyetem szakmai közösségét, érintett diákjait. 

A kormánybiztos megfutamodása azért is furcsa, mert a bázisdemokrácia alapján működő SZFE már vasárnap közölte: a delegációban helyt kapnak diákok is.

Miképpen Káel Csabának azt is tudnia kellett, hogy az egyetem körül kialakult helyzet következtében számos filmes oktató – köztük Enyedi ildikó és M. Tóth Géza – távozott már az intézménytől miután a Vidnyányszky Attila vezette kuratórium az alap- és a felsőoktatási törvényt sértve lépett fel az SZFE-vel szemben. Forrásaink szerint Káel azért próbálja aktivizálni magát, mert a teljes filmszakma fellázadt Novák Emil rendező-operatőr rektorhelyettesi kinevezése ellen: először az Andy Vajna által, a Magyar Filmművészek Szövetsége ellenében létrehozott Magyar Filmakadémia elnöksége hívta Novákot vissza az elnöki pozícióból, majd a teljes grémium - Sándor Pál, Hutlassa Tamás, Bereczki Csaba, és Jancsó Dávid – benyújtotta a lemondását .

Mindemellett a HSC: Magyar Operatőrök Társasága etikai vizsgálatot rendelt el az elnökségi tagjuk, Novák Emil ellen. Mivel azonban a bizottság nem tartotta kifogásolhatónak Novák döntését, tömegesen kiléptek a szervezetből. Köztük van Ragályi Elemér, Kende János, Erdély Mátyás, Márton Balázs, Pohárnok Gergely, Pados Gyula, Rév Marcell és Kardos Sándor is. Efféle markáns, lemondásokkal teletűzdelt és egységes megmozdulás színházi oldalon nem volt eddig az SZFE kapcsán, így érthető Káel megjelenése a fronton. Kérdés, mi a kormánybiztos agendája. (nepszava.hu)