h i r d e t é s

Jelentősen drágulnak idén a strandok, fürdők belépőjegyei

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jelentősen drágulnak idén a strandok, fürdők belépőjegyei

2023. május 10. - 06:31

A történelmi fürdők árai az egekben vannak.

A kép illusztráció! - Fotó: H. Szabó Sándor

Átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor. A strandok belépőjegyei minimum kétezer forintba kerülnek majd, Budapest történelmi fürdőibe pedig jóval drágábban lehet bejutni idén nyáron.

„A meghosszabbított téli iskolai szünet miatt remekül indult a január a fürdőkben is, de utána jött a szokásos holtszezon, és az első negyedév mérlege még 15 százalékos elmaradást mutat a Covid előtti időkhöz képest” – közölte Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára saját felmérésükről.

A  strandszezon még nem kezdődött el, csendesen indult a hónap a kültéri medencék környékén. A főtitkár hozzátette, hogy A BELÉPŐJEGYEK ÁRA TÖBB LÉPÉSBEN ÖSSZESSÉGÉBEN 40 SZÁZALÉKKAL DRÁGUL EGY ÉV ALATT.

Mint mondta, a pandémiás helyzethez kapcsolódó rendelkezések egyike értelmében tavaly június végéig nem emelhettek árat a fürdők, amelyek kivétel nélkül éltek a július elsején megnyíló lehetőséggel, és jellemzően 20-25 százalékkal árazták át tavaly első lépésben a jegyeket.

Világgazdaság írásából kiderült, a fürdők most a nyár közepén jellemző, általános és jelentős áremelést az év végén, év elején is megtoldották, és lesznek strandok, amelyek a főszezonban emelnek. Így összességében még egy 10-15 százalékos korrekciót szinte mindenhol látni lehet majd, ezek együttesen okozzák a nem csekély mértékű árváltozásokat.

A STRANDBELÉPŐK ÁRA 2 EZER FORINT FÖLÉ KERÜLT AZ IDÉN, BUDAPESTEN A TÖRTÉNELMI FÜRDŐKBEN PEDIG MÁR 10 EZER FORINTHOZ KÖZELÍTENEK AZ ÁRAK.

A szakember hozzátette, hogy ettől függetlenül a belföldiekre szabott Zsigmondy-kártyával ennek a töredékéért be lehet jutni a legdrágább komplexumokba is. A belföldi turizmust élénkíti a Széchenyi-pihenőkártya, de a külföldiek egy részét tartósan elriasztja a közeli háború. (Index)