h i r d e t é s

Ismét elszürkült közösségi terek újulnak meg hazánkban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét elszürkült közösségi terek újulnak meg hazánkban

2018. május 28. - 18:30

A szobiak és a debreceniek is ünnepelhetnek – színesebbé varázsolhatják környezetüket.

Lezárult a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázata, melyen elszürkült közösségi terek megújítására lehetett összesen 800 négyzetméterre elegendő festéket nyerni. A 10 ezer fő alatti települések kategóriájában a szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központot, a 10 ezer fő feletti települések közül pedig a debreceni Népi Együttes székházát választotta győztesnek a szakmai zsűri.

A hagyományoknak megfelelően a döntőbe jutott, de nem győztes pályázók ezúttal is vigaszdíjban részesültek. A pályázókat az egyenlő feltételek érvényesülése érdekében a települések lélekszáma alapján két csoportba sorolták: a 10 ezer fő alatti települések kategóriájában a berzencei Kavulák János Általános Iskola és a siroki Országh Kristóf Általános Iskola, míg a 10 ezer fő feletti települések közül a tiszavasvári Varázsceruza Óvodai Egyesület, és a pomázi Mátyás Király Általános Iskola vehet át vigaszdíjként 50-50 liter Dulux beltéri vagy kültéri falfestéket.

Az idei felhívásunkra minden eddiginél több, 68 pályázat érkezett és a szavazási időszak alatt most is példátlan aktivitást mutattak be a pályázók, amit az érzékeltet a legjobban, hogy 21 nap alatt közel 34 ezer szavazat érkezett a projektekre

 - jegyezte meg Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. A nyertesek idén is Dulux mélyalapozót és festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes szervezését kapják jutalmul – a helyieknek csupán az önkéntes festőket kell biztosítaniuk. A nyertes közösségekkel történő egyeztetések megkezdődtek, a festéseket legkésőbb 2018. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

Összefogás a színes közösségi terekért

A Let’s Colour Egyesület által meghirdetett pályázat célja, hogy segítse az elhanyagolt közösségi terek megújulását.

Pályázatunk hihetetlen mértékben képes megmozgatni a helyi közösségeket. Jó látni azt Magyarországon, hogy ilyen sokan képesek összefogni egy jó cél, például egy Művelődési Ház vagy egy elszürkült kerítés kifestése érdekében

 – jegyezte meg Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. Az elmúlt években a szervezet több mint 24 ezer négyzetméternyi szürke falfelületet tett színessé több mint 2100 önkéntes segítségével.