h i r d e t é s

Ingyenmunka, brüsszeli pénz a fideszes polgármesternek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ingyenmunka, brüsszeli pénz a fideszes polgármesternek

2017. november 29. - 12:29

Szihalom polgármestere nem fizetett a diákoknak, most uniós forrást nyert. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Miközben alig egy hete írta meg a Magyar Nemzet, hogy a Heves megyei Szihalom fideszes polgármestere ingyen dolgoztatta éttermeiben a Szent Lőrinc vendéglátó- és idegenforgalmi szakközépiskola diákjait, a lap most megtudta, hogy a településvezető cége a minap csaknem 30 millió forint uniós pénzt nyert gyakornoki program indítására.

Ez nemcsak azért pikáns, mert az iskolában tanuló diákok panaszai szerint nem kaptak fizetést a munkáért, hanem azért is, mert Bóta Józsefet – aki húsz éven át az iskola igazgatója is volt – az Egri Törvényszék Cégbírósága eltiltotta a cégvezetéstől.

A kormányzati pályázati portál adatai alapján a polgármester vállalkozása az Európai Unió gazdaságfejlesztési és innovációs programjának forrásaiból részesül több mint 29 millió forintban, ebből az összegből hivatalosan gyakornokokat foglalkoztat majd.

Csakhogy a Magyar Nemzetnek több, neve elhallgatását kérő diák és tanár is nyilatkozott korábban arról, hogy a tanulók Bóta József éttermeiben „élesben” sajátították el mesterségüket, munkájukból azonban csak a vendéglátós-iskolaigazgató-polgármester üzletei profitáltak.

A brüsszeli pályázati pénzről és felhasználásáról érdeklődve a lap megkereste a polgármestert. Bóta József dühöngve nyilatkozott.

Ne foglalkozzanak velem!

Hagyjuk már abba, jó?

Nem vagyok hajlandó semmit mondani

– közölte,

majd hozzátette:

 Most már elég volt ebből a jobbikos disznóságból.

gepnarancs.hu