h i r d e t é s

Illegális cigarettagyárat számolt fel a NAV

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Illegális cigarettagyárat számolt fel a NAV

2016. szeptember 28. - 12:29
0 komment

Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság szerdai, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján - írja a hirado.hu.

Illegális cigarettagyárat számolt fel a NAV

Tóth Márk közölte: a X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát.

Ezzel egy időben nyolc gyanúsítottat fogtak el: három moldovai, három izraeli, egy grúz és egy magyar állampolgárt. A moldovai és az izraeli gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték, a grúz és a magyar házi őrizetbe került – tette hozzá az alezredes.

Elmondta: a bolgár hatóságok idén nyáron jelezték, hogy cigarettagyártó gépsorok érkeznek Magyarországra. Az operatív felderítés nyomán szeptember 21-én több mint száz pénzügyi nyomozó részvételével csaptak le az éppen beinduló üzemre, illetve a bűnszervezet tagjaira.

Az akció eredményeképpen egy szál, az üzemben talált “Golden Mount” márkanévvel ellátott cigaretta sem került a piacra, ily módon 64 millió forintnyi jövedéki adó csalását akadályozták meg. Ha az üzem tovább működött volna, akkor egy év alatt 171 millió szál cigaretta kerülhetett volna a feketepiacra – jelezte az alezredes.

Hozzátette, hogy a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően, ezzel egy időben Ausztriában és Szlovákiában is hasonló rajtaütések voltak, azokat az illegális üzemeket ugyanaz a bűnszervezet működtette, mint a magyarországit.

A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult a gyanúsítottak ellen – közölte Tóth Márk.

Vankó László, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta, hogy megváltozott stratégiájuk nyomán, amelynek során elsősorban a nemzetközi bűnszervezetekre koncentrálnak, 2016 első félévében már 170 millió szál illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le. Ez sokszorosan meghaladja a korábbi évek eredményeit.

hirado.hu