h i r d e t é s

Így működik majd az e-recept

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Így működik majd az e-recept

2017. június 21. - 11:07

Ugyan a lapunk által megkérdezett háziorvos még tudta elmondani - tájékoztatás hiányában - az e-recept és a hozzá kapcsolódó rendszer használatát, de a Magyar Nemzet már tudja.

November 1-jétől már minden patikában kötelező lesz az e-receptes rendszer használata. Az elektronikus vény egyik előnye az lehet, hogy a háziorvos így láthatja, a beteg valóban kiváltotta-e a gyógyszerét, és az is kiderül majd, ha egy páciens több orvosnál íratja fel ugyanazt a tablettát. - írja az InfoRádió

A legfrissebb, Magyar Nemzet által megismert rendelettervezet szerint az orvosnak novembertől papíralapú vényt csak akkor kell írnia, ha az e-recept kiállítása nem lehetséges, például mert házhoz ment a doktor a pácienshez.

Kiderült az is: az e-recept esetén

a gyógyszerbeszerzés időtartamára, de legfeljebb 2 munkanapra a vény „foglalt” státuszba tehető.

Ez idő alatt más gyógyszertár a felírt gyógyszert ugyanerre a vényre nem adhatja ki. A foglalt státuszból a beteg kérésére kerülhet ki az elektronikus vény.

Arra a kérdésre, hogy mi történik az e-receptes rendszerben azokkal, akik például ágyhoz kötött betegek, és korábban a családtagok váltották ki a receptjeiket, Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azt mondta: az új rendszerben sem lesz elérhetetlen ez az opció.

A felírt receptekről, beutalókról, kórtörténetről és a kapcsolódó leletekről a betegek is tájékozódhatnak az erre a célra létrehozott lakossági portálon, amelynek eléréséhez ügyfélkapus belépési azonosítóra és érvényes taj-számra van szükség.

„A jelenlegi tesztidőszakban a betegek a programban részt vevő orvosnál az e-recept mellett papíralapú felírási igazolást is kapnak, és ezt később is kérhetik majd. Ha a beteg nem tud elmenni a gyógyszertárba, ezzel

az igazolással más is kiválthatja a szükséges orvosságot”

– fejtette ki Hankó Zoltán.

Az új rendszer másik előnye, hogy

ha a beteg elveszítené a papíralapú igazolást, akkor is hozzájuthat a gyógyszerhez,

hiszen a rendszerben pontosan szerepel, hogy az orvos mit és mikor írt fel neki. Ehhez azonban személyesen kell igazolnia magát, például személyi igazolvánnyal és tajszámmal. Ebben a helyzetben viszont másnak már nincs lehetősége megvásárolni a szükséges gyógyszert.

A papíralapú igazolást egyébként 2018. december 31-ig minden esetben megkapják a betegek, utána kérni kell majd az orvost, ha ilyet szeretne a páciens.