h i r d e t é s

Így lehetett Mészáros Lőrinccel és Orbán Viktorral meggazdagodni

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Így lehetett Mészáros Lőrinccel és Orbán Viktorral meggazdagodni

2017. július 11. - 17:22

Mesés történet játszódott le alig egy év leforgása alatt a Budapesti Értéktőzsdén. - írja a napi.hu.

Forrás: napi.hu

Két kis elfeledett tőzsdei társaság részvényei megsokszorozták árfolyamukat, s úgy tűnik, ehhez csak az kellett, hogy Mészáros Lőrinc feltűnjön a tulajdonosok között. Kérdés, indokolt-e a mesés szárnyalás, amit a Konzum és az Opimus részvények mutatnak be az elmúlt hónapokban.

Ha valaki arra panaszkodik, hogy nincs igazi sztori a Budapesti Értéktőzsdén, annak bizonyára elkerülte a figyelmét a Konzum és az Opimus elmúlt hónapokban mutatott produkciója. A két kicsi, jellemzően kisbefektetők által vásárolt részvény árfolyama brutálisan emelkedett az elmúlt egy év folyamán, s ehhez nem kellett más, csak az, hogy Mészáros Lőrinc feltűnjön a cégek tulajdonosai között.

Az Opimus részvények egy évvel ezelőtt még 12 forintos árfolyamon cseréltek gazdát a BÉT-en, árfolyamuk mostanra 200 forintra emelkedett, a Konzum papírok 25 forintról 2000 forint fölé drágultak ugyanennyi idő leforgása alatt.

Annyira élénk a két papír adásvétele a BÉT-en, hogy az elmúlt hetekben a két részvény rendszeresen a forgalmi rangsor első hat helyezettje között található a tőzsde statisztikái alapján, a nagy forgalmú blue chipek, a Mol, a Magyar Telekom, az OTP és a Richter részvények mellett gyakorlatilag csak ezekben a részvényekben van élet a pesti tőzsdén.

A mostani árfolyamokkal és a kibocsátott részvények darabszámával számolva az Opimus piaci kapitalizációja mostanra elérte a 60 milliárd forintot, míg a Konzumé meghaladja a 40 milliárd forintot.

A két cég részvényei iránti megélénkült kereslet természetesen nem véletlen, s alapvetően két tényezőnek köszönhető.

Mindkét cégnél az elmúlt egy-két évben jelentős változások zajlottak le, komoly vagyonelemekkel bővültek a társaságok, s ezért tevékenységüket nem nagyon érdemes összehasonlítani elmúlt évek pénzügyi adataival, annyira átalakultak ebben az időszakban.

A kérdés csak az, hogy ezek a változások fundamentális alapon indokolnak-e ekkora drágulást, vagy most már inkább csak a hatalmas spekulatív kereslet küldi-e újabb és újabb csúcsokra a papírokat.

Új sztárok születtek

Az, hogy a papírok sztárrá váltak a hazai kisbefektetők között, alapvetően érthető - mondta kérdésünkre több megkérdezett piaci szereplő és bróker is. Az elmúlt években nem volt mással tele a hazai sajtó, mint Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester mesés vagyongyarapodásával.

A karrierjét gázszerelőként kezdő Mészárost ellenzéki politikusok többször is nyilvánosan Orbán Viktor strómanjának nevezték, cégbirodalmának gyarapodása az elmúlt években elképesztő ütemű, s kevés olyan nagy összegű állami beruházás van, ahol ne tűnne fel vállalatbirodalmának valamelyik tagja nyertesként.

Mészáros vagyongyarapodása valóban egyedülálló. A Napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványa becslése szerint a felcsúti polgármester immár 120 milliárd forintos vagyont tudhat magáénak, ezzel az ötödik leggazdagabb magyarrá vált, mindezt úgy, hogy 2016-ban még "csak" 23,6 milliárd forintra tették a vagyonát.

Nagyon sok befektető érzi most úgy, hogy Opimus vagy Konzum részvények vásárlásával, amelyekben Mészáros tulajdonrészt vásárolt, ő is részese lehet ennek a hihetetlen sikertörténetnek.

Nem véletlen, hogy a Konzum és az Opimus részvényeivel foglalkozó kisbefektetői internetes fórumokon - amint egy-egy újabb közbeszerzésről kiderül, hogy a Mészáros-birodalomhoz tartozó cégek egyike nyerte, vagy egy állami vagyonelem a cégcsoport környezetében landol - azonnal megindul a spekuláció, vajon ez hány forintot jelenthet majd a két tőzsdei társaság részvényeinek árfolyamában.

Nagy bukta is lehet belőle

Hogy ez a kiemelt érdeklődés meddig tart, nehéz megmondani. Azt sem egyszerűbb megmondani,  érdemes-e még vásárolni a részvényekből, hiszen az ilyen típusú spekulációs hullámokba könnyedén belefér, hogy a jelenleginél sokkal magasabbra jut az árfolyam, mint ahogy belefér egy hirtelen hatalmas zuhanás is.

A tőzsdei elemzés alapvetően két stílusban közelít egy-egy részvény árfolyamának megítéléséhez.

Az egyik a fundamentális, amely a papírok által képviselt cégek valós értékét igyekszik a hozzáférhető adatok alapján meghatározni. Ennek filozófiája, hogy a részvények alapvetően egy-egy adott vállalat piaci értékét tükrözik, s a cég értékelésével meg lehet állapítani azt is, hogy részvényei olcsók vagy drágák.

A technikai elemzés követői viszont közvetlenül a részvénypiaci folyamatokból igyekeznek előrejelzéseket gyártani a várható áralakulásra. Ez utóbbi műfaj filozófiája szerint az egyszerű tőzsdei spekulánst nem kell érdekeljék a pénzügyi kimutatások, hiszen nem felvásárolni szeretné az adott társaságot, csak a megvett részvényt később drágábban eladni.

napi.hu