h i r d e t é s

Hova tűnt Egri János, az Elmebajnokság műsorvezetője?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hova tűnt Egri János, az Elmebajnokság műsorvezetője?

2015. május 28. - 21:09
0 komment

Fénykorában négy millió embert vonzott a képernyők elé műsorával, de a mai televíziózásból már nem kér, mert nem akarja saját életművét polírozni.

Egri János hosszú idő után szólalt meg.

"Itt a Magyar Televízió egyes stúdiója. A következő negyven percben önök az 1983-as év Elmebajnokságának adását látják" - ismerősen hangzik? Nem csoda, hiszen Egri János vetélkedője óriási népszerűségnek örvendett, volt időszak, amikor négy millió magyar követte az adást.

A népszerű műsorvezetőről azonban nagyon régóta alig hallani, Egri János visszavonult, és kerüli a médiafelhajtást. Ennek a visszavonulásnak az okairól beszélt a Heti Válasznak adott interjújában. Az egykori televíziós személyiség az interjúban úgy fogalmaz, azért nem szerepel tévében, mert azt látja, hogy a mai médiaszemélyiségek sokszor nem a kvalitásaik miatt kerülnek reflektorfénybe.

"A mai műsorvezetők csereszabatosak: nem tetszik, amit tegnap csináltál, ki vagy rúgva, jön más. Én is hibáztam néha, de fel sem merült hogy le kellene cserélni" - osztotta meg véleményét Egri, aki azt is hozzátette, nem tetszik neki például a Maradj Talpon! durvasága, ahogy a búcsúzó játékosokat elsüllyesztik. Szerinte az Elmebajnokság sokkal humánusabban bánt a vesztesekkel is.

Az egykori műsorvezetőt természetesen a kereskedelmi csatornák is megkeresték ajánlataikkal, de nem vállalta a feladatot, mivel szerinte ott csak "megfizetett rabszolga" lett volna.

Egri János azonban a televíziós pálya után is feltalálta magát, hiszen nemrég nyílt például kiállítás magángyűjteményéből, a képzőművészet iránti rajongása pedig csak fokozódott visszavonulása óta. Emellett ugyanúgy szenvedélyesen követi kedvenc sportágát, a jégkorongot, és néha még teniszezni is lejár egykori kollégáival, például Kaplár F.Józseffel.

 

hvg.hu

Egri János hosszú idő után szólalt meg. #vetélkedő #EgriJános #elmebajnokság

Posted by SEJT on 2015. május 28.