h i r d e t é s

Hova tűnt a Jobbik szavazóinak egyharmada?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hova tűnt a Jobbik szavazóinak egyharmada?

2016. július 14. - 08:19
0 komment

Valami nem stimmel a néppártosodással, hiszen az elmúlt egy évben a Jobbik csaknem 400 ezer szavazót vesztett - írja az ATV.

Forrás: atv.hu

A távozók a bizonytalanok táborát gyarapították, és ha a párt eróziója tovább folytatódik, ahhoz csapódnak majd, akitől a Fidesz leváltását leginkább remélhetik.

A Publicus Intézet idén júniusi reprezentatív közvélemény-kutatásában a Jobbik támogatottsága visszatért a már korábban is mért mélypontjára (11%). Ez egyfelől azt jelenti, hogy a párt tisztújítása körüli események érdemben nem voltak hatással a támogatottságára, másfelől pedig azt, hogy a Jobbik szimpatizánsainak alig egy éve tartó lassú fogyása stabilizálódni látszik.

A párt tavaly májusban még szinten tudta tartani az országgyűlési kampány kezdete óta lényegében folyamatosan növekvő szavazótáborát. Ekkor az összes megkérdezett válaszadó 15 százaléka biztosította támogatásáról, ám ez a szám azóta semmit sem emelkedett, vagyis a növekedés megállt.

Év végéig aztán nagyjából kéthavonta vesztett egy-egy százalékot, így idén még nem is sikerült a kritikus (a szocialistáknak is nagyjából ennyi van) 11 százalékos küszöb fölé tornásznia magát.

A cukikampány visszavág

A Jobbik tavaly február óta elvesztette a választóinak egyharmadát: 1,3 millióról 900 ezerre csökkent támogatóinak száma, ami 400 ezer elfordulót jelent – mondta el az atv.hu-nak Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója, aki szerint ezt az apadást a párt jó ideje észrevette és a tisztújító kongresszus körüli események már ennek a felismerésnek a jegyében zajlottak.

A néppártosodás és a kormányzóképesség kampányszerű hangoztatásával, illetve a belső kritikusok elhallgattatásával tulajdonképpen a Jobbik másfél éves tevékenységének kudarcát ismerte fel és be a pártvezetés – tette hozzá Pulai.

Vona Gábor pont akkor, a migránskrízis kellős közepén fordította rá a pártját a „puhább” irányra, amikor a szimpatizánsok több „keménységet” vártak volna a Jobbiktól – magyarázza a szakember, és szerinte ilyen értelemben a „cukikamány” éppen az ellenkező hatást érte el a 2014 óta a Jobbikhoz lazán kötődő nagyjából 500 ezer szimpatizáns körében.

Ők azok a csalódottak, akiknek a szemében a Jobbik mégsem más, mint a többi párt, szép fokozatosan elhidegültek tőle, és jelenleg a bizonytalanok táborában várakoznak.

Pulai szerint, ha a Jobbik fogy, a szocialistáknak nyílik nagyobb tér, mivel pillanatnyilag hasonló mértékű befolyással bírnak a választópolgárokra, és a bizonytalanok mindig ahhoz az ellenzéki erőhöz igazodnak, akitől a kormányváltást leginkább remélhetik. Ennek legszemléletesebb példáját az időközi választások adják, ahol nem egyszer előfordult, hogy a két legnagyobb ellenzéki formáció szimpatizánsai átszavaztak a másik jelöltjére.

4 százalék mínusz

Hasonlóan valamennyi kutatóintézethez, a mások által Jobbik közelinek mondott Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet szintén kimutatta a Jobbik támogatottságának látványos visszaesését, ám ők a tavaly júniustól idén februárig tartó intervallumban. Az intézet vezető elemzője, Kovács János által rendelkezésünkre bocsátott vonaldiagramon jól látszik az elmúlt másfél év alakulása.

A teljes válaszókorú népesség körében ugyanazt találjuk, mint a biztos pártválasztók között: 4 százalékos mínuszt.

Az intézet májusi (jelenleg legfrissebb) pártpreferencia kutatása szerint a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatottsága februárhoz képest egy-egy százalékponttal emelkedett a teljes népességen belül, utóbbi jelenleg 15 százalékon áll. Kovács beszámolója szerint ebben a számban már a Jobbik-szavazóknak az elnökség újragombolása körüli hercehurcával kapcsolatos álláspontja is tükröződik.

Szerző: Szobota Zoltán / atv.hu