Hivatalossá tett hálapénz, szándékos várólisták - a Fidesz egészségügyi reformja
Vizitdíj helyett például orvosválasztási díj bevezetését javasolták, a szíre-szóra orvoshoz szaladgálókat pedig elrettentő hatású várólistával tartották volna otthon, vagy terelték volna magánorvoshoz - írja a VS.hu.
„Teljesen egyértelmű, hogy az átalakítást funkcióváltásként és az ellátás fejlesztéseként kell láttatni, és nem kórházbezárásként. A kis kórházak bezárását az emberek 80 százaléka ugyanis elutasítja. Ez az arány legfeljebb mérsékelhető azzal, hogy az ellátás-minőségi előnyöket is láttatjuk; de az utazási távolság max. 50 km-ben való rögzítése is csak 70 százalékra volt képes mérsékelni az elutasítási arányt. A kórház megnevezést tehát szükséges megtartani”
– ilyen, és ehhez hasonló kommunikációs trükkök bevetését javasolta a Századvég abban a 2014 szeptemberében készült tanulmányában, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából készített az egészségügy átalakítására.
A javaslat 30-35, egyenként 200-400 ezer lakost lefedő, úgynevezett integrált egészségügyi térséget (IET) hozna létre, amelyekben úgynevezett betegellátási trösztökben – vagy a kommunikációs tanácsot betartva: kórházi trösztökben - zajlana a fekvőbeteg-, az egynapos- és a járóbeteg-ellátás.
Az átalakítás a meglévő intézmények alapos profiltisztításával párhuzamosan zajlana, így térségenként végeredményben egy nagyobb, a ritkább és komplikáltak esetek kezelésére is képes kórház működne, a többi pedig széles körű, legalább 15-20 szakterületet lefedő járóbeteg-ellátásra, egynapos ellátásra vagy rehabilitációs, krónikus, illetve ápolási tevékenységre specializálódna.
A tanulmány szerint ezzel elérhető lenne, hogy a városi kórházak specializált ellátást biztosítsanak, a nem főprofiljuknak megfelelő kapacitásokat pedig a térségen belül a hatékonysági szempontokat figyelembe véve lehetne felosztani.
Az átalakítással a kórházi infrastruktúrát – benne a diagnosztikai és terápiás szolgáltatásokat – is költséghatékonyabban lehetne ki használni, a párhuzamos funkciókat meg lehetne szüntetni, a közös gazdasági és adminisztratív irányítással pedig a költségeket is jelentősen csökkenteni lehetne.
További részletek a VS.hu cikkében arról, hogy an csinált a Fidesz 5 kórházi ágyból egyet. >>