h i r d e t é s

Hivatalosan is bíróságra megyünk a kvóták miatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hivatalosan is bíróságra megyünk a kvóták miatt

2015. november 17. - 10:27
0 komment

Az Országgyűlés megszavazta azt a Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatot, amely kötelezi a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához és kezdeményezze a menekültek kötelező kvóták alapján való szétosztásáról szóló uniós jogszabály megsemmisítését. A javaslatot 154 igen, 41 nem, és 1 tartózkodás mellett fogadták el.

Fotó: Fotó: Huszti István / Index

A szavazás előtt sajtótájékoztatót tartott Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki azt mondta, hogy precedens értékű per indulhat. A keresetet decemberben nyújtják be - írja az Index.

Az Európai Unió Tanácsa által a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztásáról Orbán Viktor hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy míg levegőt tud venni a kormány, addig sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz.

A kormányfő - aki már korábban jelezte, hogy az uniós döntést megtámadják az Európai Unió Bíróságon - úgy vélte, hogy a kvóta szerinte nem távol tartja, hanem meghívót jelent a migránsok számára, növeli a migrációs nyomást. Orbán szerint ennek az lesz a következménye, hogy visszaállítják az európai országok a határellenőrzéseket, megszűnik a szabad mozgás az EU-ban. A kvótával az is probléma, hogy "szétteríti a terrorizmust Európában".

A kvóta nem Európa, éles ellentétben áll az európai szellemmel.

Mint ismert, az Európai Bizottság májusban dobta be a migránsválságot kezelő kötelező kvótarendszert. Ennek lényege, hogy egy bizonyos számú menekültet az EU tagállamai különböző mutatók − hazai össztermék (GDP), az ország népessége, a munkanélküliségi ráta, menedékjog iránti kérelmek − alapján osztanak el egymás közt. Már az ötlet megosztotta az Uniót, Magyarország például határozottan ellenezte azt már az elejétől.

Szeptember végén aztán az uniós belügyminiszterek minősített többséggel megszavazták 120 ezer menedékkérő szétosztását az uniós országok között. Magyarországon kívül még három tagállam szavazott nemmel. Az elfogadott rendszer szerint a tagállamok önkéntes felajánlásokkal gondoskodnak arról, hogy legyen helye mind a 120 ezer menedékkérőnek. Magyarországra Olaszországból 306, Görögországból pedig 988 jutna, illetve amennyiben később sem veszünk részt az uniós szolidaritásban, úgy az eredetileg ránk vonatkozó keretből 1058 menekült maradhatna nálunk. 

A Fidesz eddig kétfrontos támadást indított a kötelező kvóták ellen, egyrészt aláírásgyűjtést indítottak (Kósa keddi bejelentése szerint eddig legalább 460 ezren írták alá), másrészt törvényjavaslatot nyújtottak be ellene a parlamentben, amit ma meg is szavazott az Országgyűlés.

 

index.hu