h i r d e t é s

Hivatalos: elengedik a magyar családok lakáshitelének egy részét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hivatalos: elengedik a magyar családok lakáshitelének egy részét

2017. augusztus 31. - 12:08

Amennyiben harmadik vagy azt követő gyermek születik egy családban 2018. január 1. után, akkor elengedik a család lakáshitelének egy részét - jelentették be sajtótájékoztatón csütörtök reggel az Emberi Erőforrások Minisztériumában. - írja a penzcentrum.hu.

Forrás: penzcentrum.hu

2018. január elseje után született harmadik vagy azt követő gyermekek után egy-egy millió forinttal csökkentik a családok lakáshitel-tartozását

- mondta el Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki demográfiai okokkal magyarázta az intézkedést.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a támogatást a lakáshitelt folyósító pénzintézettől kérheti a család a terhesség 12. hetétől, és a pénzintézet fogja az államtól visszakapni az így elengedett tartozásrészt. 

Fontos, hogy a 2018. január elseje után folyósított hitelekre is vonatkozik a rendelet, de gyerekekre visszamenőlegesen nem. Késedelemben lévő hitelesek is részesülhetnek a támogatásból, büntetett előéletűek viszont nem.

A támogatás a rendelet kihirdetése előtt felvett hitelek esetében kiterjed a szabad felhasználású jelzáloghitelekre is, a rendelet kihirdetése után felvett kölcsönök esetében viszont már csak a lakáscélú hitelekre vonatkozik.

2018-ra 17 milliárd forintot különített el erre az intézkedésre a kormány.

penzcentrum.hu