h i r d e t é s

Hiteltelen spórolási tervek egy pazarló kormánytól

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Hiteltelen spórolási tervek egy pazarló kormánytól

2015. június 13. - 10:29
0 komment

Kormányzati takarékosságot jelentett be Lázár János. Azt ígérte, az állami cégeknél megvizsgálják, hogy a kétmilliós bérplafon veszélyezteti-e a versenyképességet.

Eközben a Magyar Nemzeti Bank legtöbb vezetője - köztük Polt Péter legfőbb ügyész felesége - jócskán többet keres kétmilliónál. Az MSZP szerint hiteltelen, hogy az eddig "pazarló" kormány most csökkentené a kiadásokat.

"Nagymértékű" költségcsökkentésbe kezd a kormány, aminek keretein belül jelentősen átalakulhat az állami vezetőknek járó juttatások rendszere - jelentette be Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. Például kevesebben lesznek jogosultak az államtitkári, vagy helyettes államtitkári juttatásokra. Megszűnik a lakásfenntartási térítés, ami egy-egy állami vezető vagy államtitkár esetében akár több százezres tétel is lehet: a napi.hu tavaly februári adatai szerint például Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára 220 ezer forintot számolt el erre havonta. Lázár arról is beszélt, hogy a miniszteri biztosok csak alacsonyabb kategóriájú autókra tarthatnának igényt - miközben csupán négy éve frissítették a járműparkot mintegy hétmilliárdért. A tisztségviselők jellemzően Skoda Superbekkel járnak, ez alól néhány VW Passat és Audi A6-os, illetve a honvédelmi miniszter Audi A8-asa a kivétel.

Megvizsgálják azt is, hogy az állami cégvezetőkre vonatkozó, kétmilliós bérplafon összefüggésbe hozható-e az adott cég teljesítményével - a témáról Domokos László számvevőszéki elnök készít jelentést. Ugyanakkor jelenleg sem ritka, hogy állami cégeknél jóval kétmillió forint feletti fizetést kapjanak egyes vezetők: Polt-Palásthy Mariann, Polt Péter legfőbb ügyész felesége nemrég ügyvezető igazgató lett a Magyar Nemzeti Bankban, így havi bruttó ötmillió forintot kap - emellett félmilliós béren kívüli juttatásra is jogosult. Polt felesége tavaly került a jegybankhoz személyzeti igazgatónak, akkor havi 2,3 millió forintot keresett. A nemzeti bank weboldala szerint Polt-Palásthyn kívül még öten kapnak ennyit, Matolcsy György MNB elnök pedig 2,37 milliót keres havonta.

Más alkalmazottak sem panaszkodhatnak: az MNB tiszaroffi üdülő- és konferenciaközpontjának üzemeltetésére létrehozott MNB Jóléti Humán Szolgáltató Kft. vezetője, Müller Dániel András havi 1,9 milliós fizetést kap - derítette ki az RTL Híradó. Müller felesége a jegybank kommunikációs osztályán dolgozik. Ennek kapcsán Bodnár Zoltán, a Liberálisok gazdaságpolitikusa elmondta, hogy Matolcsy olyanokat vitt a jegybankba, akiknek semmilyen politikai vagy kereskedelmi tapasztalatuk nem volt, most tanulják a szakmát az adófizetők pénzén. Fizetésére a MÁV elnök-vezérigazgatója sem panaszkodhat: Dávid Ilona havi bruttó 2,7 milliót vihet haza, és ebben nincs benne a tiszteletdíja, ugyanis azt a Blikk szerint nem veszi fel. Élettársa szintén a vállalatnál dolgozik vezetői pozícióban. Emellett Dávid a részben állami tulajdonú GYSEV Zrt. elnöke is, ezért havi mintegy 2000 eurót (nagyjából 620 ezer forintot) kap.

Az MSZP szerint hiteltelen, hogy az a kormány ígér költségcsökkentést, amely"rekordot dönt pazarlásból". Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes példaként hozta fel, hogy a jelenlegi kabinet 102 helyettes államtitkárral, 54 államtitkárral, 11 miniszterrel és több tucat tanácsadóval működik. A politikus cinikusnak tartja, hogy pont Lázár beszél kormányzati költségcsökkentésről, miközben néhány éjszaka alatt több millió közpénzt "szórt" el luxusútjain. "Mikor számolnak el a fideszes vezetők azzal a luxussal, amit legális jövedelmük mértéke egyáltalán nem indokol" - kérdezte.

Balatonőszödöt is eladhatják

Lázár János kilátásba helyezte az állami tulajdonban lévő üdülők - köztük a balatonőszödi - eladását is. A 16 hektáros balatonőszödi üdülőnek saját vízpartja és épített kikötője van, területén három szálloda, öt villa, öt kisebb vendégház és két kiszolgáló épület található - így nagyjából 250 embert tud kiszolgálni egyidőben négycsillagos színvonalon. A hozzávetőleges, nem hivatalos becslések szerint csak az őszödi telek 2,5 milliárd forintot érhet, az épületeket is beleszámolva ez az összeg meghaladja a négymilliárdot.

 

nepszava.hu (Címlap: Balatonőszöd: eladó, ha akad vevő Fotó: NÉPSZAVA)

Posted by SEJT on 2015. június 13.