h i r d e t é s

Hirtelen kikerült a törvénymódosítóból, hogy bűncselekmény legyen a hálapénz elfogadása

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Hirtelen kikerült a törvénymódosítóból, hogy bűncselekmény legyen a hálapénz elfogadása

2015. július 06. - 08:59
0 komment

Lekerült a napirendről a hálapénz elfogadásának büntethetőségére vonatkozó törvényi szabályozás módosítása, írta a Magyar Hírlap. 

Korábban a Magyar Rezidensszövetség vetette fel a kérdés, hogy az új Btk. alapján kimeríti-e a (passzív) vesztegetés tényállását a hálapénz elfogadása. A szervezet szerint "előfordulhat, hogy az orvos is felelősségre vonható", amikor hálapénzt vesz át, ezt az álláspontot az ügyésszég is osztotta. Az Igazságügyi Minisztérium egyértelműsíteni akart, kimondva, hogy nem vesztegetés, ha valaki utólag fogad el juttatást valakitől, aki elégedettségét kívánja kifejezni. 

 

A MH szerint bűncselekménynek minősült volna, ha az előny elfogadása a kötelességszegés célzatával történik, vagyis az orvos az ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. A lap szerint azonban egyik percről a másikra kikerült a tervezetből ez a passzus.

 

index.hu

 

 

Posted by SEJT on 2015. július 6.