h i r d e t é s

Hiába a baloldali összefogás, simán nyert a Fidesz Mohácson

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hiába a baloldali összefogás, simán nyert a Fidesz Mohácson

2020. szeptember 28. - 06:40

A fideszes Pávkovics Gábor lesz Mohács új polgármestere.

Pávkovics Gábor - Forrás: Ezalenyeg

A tavalyi kampány során elhunyt Szekó József addigi fideszes polgármester, a szocialista Csorbai Ferenc kihívó nélkül győzött október 13-án. A kormánypárti többségű közgyűlés azonban feloszlatta magát, ezért kellett új választást kiírni, amelyen a Mandiner információ szerint simán nyert a fideszes Pávkovics Gábor, aki a szavazatok több mint felét megkapta. Forrásunk szerint a Fidesznek a testületben is meglesz a többsége.

A regnáló Csorbai Ferenc helyzetét erősíthette volna a koronavírus-járvány, hiszen krízishelyzetben a hivatalban lévő politikusok tudnak cselekvőképességet mutatni a választók előtt. Ráadásul Csorbai mögött egy milliárdos oligarcha állt a kampányban, Csorbai apósa ugyanis az MSZP korábbi pártpénztárnoka, Puch László. A pénz tehát nem hiányzott a baloldal kampányából. Ahogy egy jobbos blog, a Drót fogalmaz: lefulladt a Puch-motor Mohácson.

Csorbai kampányát egyébként baloldali politikusok is megtolták: Mohácsra látogatott Kunhalmi Ágnes és Jakab Péter is.

A mohácsi időközi önkormányzati választáson egyébként nagy volt a részvétel is, ezt az is mutatja, hogy fél órával az urnazárás előtt a szavazók mintegy 54 százaléka adta le voksát. Ez jócskán meghaladja a 2019 őszi választási részvételt, akkor 18 óra 30 percig a szavazópolgárok 38,11 százaléka voksolt. 

A Nemzeti Választási Iroda által este 22 óra után közzétett adatok szerint, az összes szavazat összeszámolása után Pávkovics 56,44 százalékon, Csorbai 40,39 százalékon végzett, míg a Mi Hazánk jelöltje, Bernáth Csilla a szavazatok 3,18 százalékát szerezte meg. (mandiner.hu)