h i r d e t é s

Hét év fegyházra ítélték a Belize-ben meghalt magyar milliárdost

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hét év fegyházra ítélték a Belize-ben meghalt magyar milliárdost

2018. június 02. - 07:00

A Kecskeméti Törvényszék pénteken adócsalás bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre ítélte azt a kecskeméti milliárdost, aki állítólagosan balesetben vesztette életét tavaly márciusban a dél-amerikai Belize-ben, írja a keol.hu.

Belize-ben, Placencia nevű település közelében találtak rá a kiégett kisteherautóra, a hátsó ülésen a meggyilkolt magyar házaspárral © channel5belize.com - Forrás: borsonline.hu

Az ítélet indoklásában az áll, hogy O. Gyula jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, ami két dolgot jelenthet:

  • vagy azt, hogy nem is ő égett el a kigyulladt autóban;
  • vagy azt, hogy ő volt ugyan, de még nem nyilvánította halottá a magyar hatóság.

A lap szerint Belize-ben a DNS-vétel nem feltétele egy holttest azonosításának, ezért gondolják azt sokan, hogy O. Gyula csak bujkál a magyar igazságszolgáltatás elől.

Mint ismert, O. Gyula és párja tavaly márciusban szenvedett autóbalesetet. Az elhunyt férfi diplomata-útlevéllel érkezhetett az országba, míg párjánál, Alexandránál egy hatósági iratot találtak, ami szerint korábban Panamába akart csempészni 63 millió forintot.

A belize-i hatóságok tavaly húsvétkor eltemették a pár maradványait. (24.hu)