h i r d e t é s

Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet Lászó Petra ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet Lászó Petra ellen

2017. október 02. - 15:40

A másodfokú bíróság megerősítette az első fokú ítéltetet. Annyiban módosítoták a korábbi döntést, hogy megállapították: László Petra megpróbált elgáncsolni egy szír férfit, aki a gyerekével a kezében futott, és ez akkor is garázdaságnak minősül, ha egyébként nem az operatr miatt esett földre a menekült. - írja a 444.hu.

Forrás: 444.hu

A másodfokú bíróság kimondta, hogy László Petrát semmilyen jogtalan támadás nem érte, így nem is védekezhetett jogosan, így ez nem is írható a javára. A másodfokú ítélet is aról szól, hogy nincs adat arról, hogy bármilyen közösség tagja elleni érzelem vezett az operatőrt, ennek értelmében pedig nem lehet szó gyűlöletbűncselekményről.

László Petra az N1TV operatőre volt, amikor a menekültválság csúcsán, 2015 szeptemberében a magyar-szerb határnál dolgozott.

Az operatőr a helyszínen készült videófelvételek tanúsága szerint egy menekült kislányba belerúgott, egy kisfiát cipelő férfit pedig megpróbált elgáncsolni. Az esetről készült felvételek bejárták a világot, László rúgdosódása sok szempontból a menekültválság egyik szimbóluma lett.

László Petrát első fokon garázadaság miatt ítélték el, de konkrét büntetést nem kapott, három évre próbára bocsájtották. Ez azt jelenti, hogy ha három éven belül másik bűncselekeményt követ el, akkor ezért a támadásért is külön megbüntetik. Az első fokú ítélet szerint 

nem merült fel adat arra nézve, hogy a vádlottat az erőszakos magatartás kifejtése során motiválta volna a sértettek származása, migráns volta.

azaz nem történt bűncselekmény.

A dologgal azután kezdett el újra foglalkozni a magyar igazságszolgáltatás, hogy a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport elkezdte piszkálni az ügyészséget, hogy fellebbezni kéne az ítélet ellen. A fellebezés érdekében az ügyészségnek elküldött levelükben azt pedzegették, hogy gyűlöletbűncselekményre utalhat, hogy László Petrának

  • személyes konfliktusa nyilván nem volt a migránsokkal
  • és valamiért csak a szélsőséges tévénél dolgozó operatőr rúgott, a helyszínen rajta kívül egy újságíró sem volt agresszív a migránsokkal.

Az ügyészség végül nem a minősítés miatt fellebezett, a garázdasággal kiegyeztek volna, ők azt kifogásolták, hogy az első fokú ítélet nem vette megfeleően számításba, hogy László Petra megpróbálta elgáncsolni a kisfiát cipelő szír férfit, még ha ez nem is sikerült neki.

A másodfokú tárgyaláson a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte az egyik sértett, a fiát karjában tartó szír férfit. Ők is azzal érveltek, hogy az eljárásban nem vizsgálták megfelelően a támadás motivációit, hogy bűncselekmény történt-e, és ezért vissza kéne küldeni első fokra az ügyet.

László Petra ügyvédje arról beszélt, hogy a migránsok agresszív módon, kiabálva törtek ki a rendőrök élőláncából, és az operatőr nem is látta a kislányt, akibe amúgy sem belerúgott, mert ő csak védekező módon felhúzta a lábát, amibe a lány beleszaladt.

Azt is elmondta, hogy szerinte a migránsok jogtalan támadást követtek el a rendőrök és így László Petra ellen is, aki így jogos védelmi helyzetben volt a rúgdosódás idején.

A történtek után, 2016 októberében László Petra díjat vehetett át Lezsák Sándortól, az országgyűlés alelnökétől egy 1956-ról szóló filmért, amit férjével készített.

Az operatőr nem vett részt a másodfokú tárgyaláson.

444.hu