h i r d e t é s

Hegedűs István: "Azt mondták, lelövik a családomat"

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam
a- a+

Hegedűs István: "Azt mondták, lelövik a családomat"

2015. október 19. - 09:49
0 komment

Ha ma az a botránypolitizálás, hogy valaki tiszta helyzetet akar teremteni, akkor Hegedüs István vállalja ezt a címkét. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint bizonyos erők nem szeretnék, hogy kiderüljön az igazság a szervezet körüli ügyekben. Mivel ezen dolgozik, személye akadály lehet.

Hegedüs István állítja, számára az ORÖ törvényes keretek közötti működése a legfontosabb // FOTÓ: MTI/KÁMÁNDY FERENC

Úgy véli, ennek köszönhetőek a fenyegetések is, amiket kap, például hogy az egész Hegedüs családot halomra lövöldözik. Az ORÖ elnöke beszél puccskísérletről, rejtélyes ingatlanokról, a Farkas Flóriánnal való barátsága átértékeléséről és arról is, hogy a kormányzattal kifogástalan az együttműködésük - írja a nepszava.hu.

- Kiknek és miért állhat érdekükben, hogy az ORÖ körül rendre botrányok legyenek?

- A jelenlegi ORÖ-nek és a kormányzatnak semmiképp. Ugyanakkor mindazoknak, akik felelősei voltak a szervezet 2014-ig tartó gazdasági működésének, magyarázattal kell szolgálniuk. Ismereteim szerint legutóbb például az ORÖ pénzügyi bizottsága és Berényi László volt általános elnökhelyettes hívták össze a Lungo Drom ülését Albertirsán, melynek fő témája az én személyem volt. Illett volna meghívni engem is. A Lungo Drom alapító tagja vagyok, és az ORÖ törvényesen megválasztott elnöke. Értesültem arról, hogy ezen a megbeszélésen több százezres, majdnem milliós fizetéseket is ígéretek azoknak, akik engem a helyemről eltávolítanak.

Engem árulónak neveztek. Sosem árultam el a cigányságot, pusztán átláthatóvá, fedhetetlenné szeretném tenni az ORÖ működését. 2015 májusáig nekem sem kötelezettségi, sem aláírási jogom nem volt a szervezetnél. Főleg gazdasági kötelezettségem nem volt. Pusztán protokolláris feladataim voltak, és a közgyűlést hívhattam össze. Erről még tavaly döntött a szervezet. Tavaszra azonban megváltozott a helyzet. Hadházy Ákos feljelentése nyomán az ORÖ korábbi működésére vonatkozóan a hatóságok elrendelték a nyomozást. Azonnal belső vizsgálatot kezdeményeztem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyon komoly hiányosságok vannak a szakmaiságban, az erkölcsösségben, a tisztességben, és a törvényességben. Az ÁSZ vizsgálata is alátámasztja, hogy komoly hiányosságok voltak. Emiatt megváltunk azoktól a személyektől, akik ezt a helyzetet teremtették.

- Tisztességről beszél, miközben Ön ellen levelet fogalmaztak, melyben lemondásra szólítják fel, és azt állítják: botránypolitizálást folytat. Az ORÖ négy elnökhelyettese Balog Zoltán miniszternek intézett levelében azt írta, hogy ilyen ember, mint Ön, nem lehet cigány vezető.

- Nézze, nehezen folytathattam volna bármilyen botránypolitizálást, hiszen még a sajtónak sem igen nyilatkoztam, amíg képbe nem kerültem az ORÖ korábbi működésével. A belső ügyeket helyben akartam rendezni. Akik a levelet megfogalmazták, pont azok a pénzügyi vezetők, akik abban az időszakban dolgoztak, amelyre vonatkozóan nyomozás zajlik. Ezek az emberek elzárkóztak az érdemi kommunikációtól. Nem csoda, hogy támadják a személyemet. Itt a botrány pont abból robbant ki, hogy a pénzügyi bizottság felelősségére voltam kíváncsi: milyen kifizetések voltak, hogyan számoltak el ezekkel a pénzekkel? A pénzügyi bizottság tagjai ezért engem ellenségnek tekintenek. Jóllehet, semmilyen ütemtervet, sem stratégiai elképzelést nem kaptam tőlük. Fenyegetéseket viszont kaptam. Egyébként nem tudom, valóban elküldték-e a levelet, vagy csak a nyilvánosság előtt akarták rombolni a hitelességemet.

Balog Zoltán miniszter úrban bízom, mert rendkívül elkötelezett a roma ügyek iránt, és mindig bölcs döntések jellemezték a munkája során. Látnia kell, hogy az ORÖ jelenlegi működése a kormányzat által meghirdetett céloknak megfelelő. Valóban a romák felemelkedése, integrációja a legfontosabb. Miniszter úr ugyanezeket a törekvéseket fogalmazta meg, s a kormányzattal való együttműködésünk is jó. Elég csak arra gondolni, hogy az utolsó negyedéves normatívát – mely elengedhetetlen a működésünkhöz -, határidő előtt átutalták a számunkra. Minden számlánkat kifogástalanul rendezni tudjuk. Nem igazak a mendemondák, hogy a kormány nem tekint minket partnernek, nem igaz, hogy csődben vagyunk. Sőt! A kormányzattól most érkezett meg az a levél, amelyben felkértek, dolgozzam ki a Mentorhálózatra vonatkozó program dokumentációját, valamint a Nemzetgazdasági Minisztériummal a roma foglalkoztatással kapcsolatban még szorosabban működjünk együtt. Ez is jelzi, hogy az együttműködés stabil és konstruktív. S azt se felejtsük el, hogy a kormányzat az ORÖ-vel közösen számos nyomortelepet számolt fel. A Tanodaprogram egyre látványosabb eredményeket produkál. A roma nők pedig piacképes szakmákat sajátíthatnak el – és helyezkednek el a nyílt munkaerőpiacon – az 1000 Roma Nő program segítségével. Ezekről kellene beszélni. Nyilvánvaló, hogy az ORÖ-t nem én sodortam a botránypolitizálás világába. Ha ma az a botránypolitizálás, hogy valaki tiszta helyzetet akar teremteni, akkor ezt vállalom.

- A kormányzat tehát támogatja az ÖRO-t, és Önt is, mégis számos támadást kap. Ezzel azt is mondja, hogy ma Magyarországon egy vezető, adott esetben egy roma vezető azért lehet barátból ellenség, sőt kaphat fenyegetéseket, mert szeretné átlátni a saját szervezetének a működését?

- Tulajdonképpen igen. De tudni kell azt is, hogy nem csak engem fenyegettek meg, hanem mindazokat, a képviselőtársakat, akik hasonló szituációt szeretnének teremteni, azaz átlátható gazdasági helyzetet. Azt üzenték, halál vár mindazokra, akik ezt akarják. Azt gondolom, hogy ma a politikai közéletben, nem csak a cigányság körében, megengedhetetlen, hogy képviselőket megfenyegessenek. Nekem az a legfontosabb, hogy törvényes keretek közt működtessem az ORÖ-t. Nyilván ez adott esetekben egyéni érdekeket is sért. Aki nem végez szakmai munkát, attól meg kell válni. Minden képviselő azt a feladatot lássa el, amire felesküdött. Ebben a szervezetben a célzott támogatásoknak a legérintettebbekhez kell eljutni, nem pedig egyéni csoportokhoz. Azaz a legszegényebbeket kell felemelni. és a forrásokat hozzájuk kell eljuttatni. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb képviselőnk is így gondolja, és a lelkiismeretük nem engedi, hogy ez másképp legyen.

- Azt is nyilatkozta, hogy Farkas Flórián az első számú felelős azért, mert ezek a pályázati pénzek nem jutnak el azokra a helyekre, ahol erre a legnagyobb szükség lenne. Sőt ennél többet is mondott; Farkas Flóriánt nevezte meg az integráció fő akadályának, és szorgalmazta, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg miniszterelnöki megbízatását. miközben néhány hónapja még arról beszélt, a barátságuk szent. Hogyan jutott el idáig, hogy gyakorlatilag szembemegy vele?

- Nekem valóban szent a barátság. De a barátság két emberen múlik. Ennek a barátságnak az átértékelését nagyon rosszul élem meg. De a tények, tények. 122 milliós forint hiányt találtam a korábbi gazdasági működésben, és semmi olyan információval nem láttak el, ami erre vonatkozott volna. S most sem kapok. Megdöbbentem azon is, amikor megtudtam, hogy az ORÖ-nek milyen ingatlanjai vannak. Nem tudom, ezekről kik tudtak. Nemrég értesültem arról, hogy az egyik lakásban például a volt hivatalvezető lánya lakik. Magam kértem ki az ingatlankatasztert, és jutottam megfelelő információk birtokába. Így derült ki, hogy évek óta van egy balatonboglári tábora az ORÖ-nek, ami gyakorlatilag az enyészeté lett, mert senki nem foglalkozott vele. Van egy kastély is, amire határozatlan idejű szerződést kötöttek évekkel ezelőtt. Ennek a kiadása is jelentős. Ezt is felül kell vizsgálni. Nem fordulhat elő, hogy a roma közösség kárára történjenek dolgok.

A tábort önerőből elkezdtük felújítani a nyáron. Ott a legrászorulóbb gyerekeket, családokat kell nyaraltatni. A lakásokat pedig azoknak a továbbtanuló, vidéki roma fiataloknak kell biztosítani, akik a cigányság jövőjét jelentik, és mélyről jönnek. Arra készültem, hogy elnökségem alatt a cigányság felemelkedését szolgálom, hogy olyan szervezetet veszek át, melynek működése feddhetetlen. Amiket megtudtam, azok őszintén megrendítettek. Egy húszéves barátságnál ezeket nem lehet eltakarni. Most is vállalom: hittem a barátságomban Farkas Flóriánnal. Ezt megtagadni nem fogom. De sem báb, sem balek nem vagyok. Farkas Flórián egy éve miniszteri biztos, és egy éve adós azokkal a programokkal, melyeknek ő lenne a felelőse, s azt sem tudom, előkészített-e bármit. A Magyar Közlöny is leírja, hogy el kellett volna készítenie a további keretmegállapodás dokumentációját a szervezetre és a kormányra vonatkozóan. Ez egy komoly hiányosság. Kérdezem én, hol volt Farkas Flórián akkor, amikor programokról kellene beszélni? Miért nem tett semmit? Sosem voltam senki bábja, tisztességes munkára készültem. Ezért is szólalok meg.

- Az atv.hu egyik forrása szerint Önnek azt mondták: Itt van öcsém, edd meg, amit főztél! Ez a forrás azt is mondta: Jégre vezették a Hegedűst, márpedig nagyon vékony jégre, ami beszakadt. Valóban jégre vitték?

- Nem láttak el megfelelő információkkal a szervezet működésére vonatkozóan, ez tény. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a Lungo Dromot is elkezdték megosztani. Én sosem voltam semmilyen más szervezetben, csak ott. Aztán Farkas Flórián azért, hogy meghiúsítson egy tisztázó közgyűlést, azokat vette igénybe, akiket politikai alapon addig támadott. Itt konkrétan a baloldali ellenzékre gondolok. A barátság itt már nagyon labilissá vált, mert én nem megosztani akarok, nem pártpolitikai ügyeket, hanem a roma ügyekért felelősen döntő, a törvényesség szellemében működő szervezetet. Ebbe pedig nem igen fér bele, hogy bármilyen áron megakadályozza valaki az átláthatóságot. Nem lehet így meg úgy paktálgatni. Az ORÖ-ben 47 törvényesen megválasztott képviselő van, én szakmai munka és nem pártállás alapján akarok ítéli.

- Az is elhangzott, Farkas Flórián be akarja dönteni az ORÖ-t. Bedönthető az ORÖ?

- Amennyiben nincs ORÖ, nincs ügy. Nem kell felelősséget firtatni. Igen, vannak törekvések arra, hogy bedöntsék az ORÖ-t, s hogy ugyanazok a roma szereplők, akik ezt a helyzetet létrehozzák, valamilyen más - akár szövetkezeti formában -, átmentsék a feladatokat. Több képviselőtársam is meggyőződhetett róla – például Albertirsán -, hogy ugyanazokat szólították meg, akik véleményem szerint komoly károkat okoztak a roma önkormányzatnak. Visszarendeződést akarnak a régi gazdasági szereplőkkel, miközben éppen egy nyomozás zajlik. Jól látható az is, hogy akik kikerültek az ORÖ-től, azoknak az egzisztenciális helyzetük megoldott Farkas Flórián köreiben.

- A NAV valóban folytat nyomozás az ORÖ korábbi tevékenységére vonatkozóan. Előfordulhat, hogy a politikai érdekek felülírják azt, hogy az igazság kiderüljön?

- Magyarország jogállam. De vannak jelek, hogy bizonyos erők nem szeretnék, hogy az igazság kiderüljön. Én szeretném, hogy ez megtörténjen, ezért a személyem akadály lehet. Ebben a helyzetben nem a politika világában keresném az ellenfeleket. A kormány is a gazdasági megtisztulást hirdeti. Nagyon sokaktól kapok támogatást, hogy folytassam. A területi önkormányzati vezetők is biztosítottak az együttműködésükről. Járom az országot, minél szélesebb körben tájékozódom. Eszembe sincs bedobni a törülközőt. Ha csak nem történik olyan dolog, ami fizikailag ezt lehetetlenné teszi, végig is viszem.

- A nyomozóhatóságok több alkalommal akkor jelentek meg az ORÖ épületében adatokat lefoglalni, amikor épp közgyűlést tartottak. Nem tartja ezt furcsának?

- Ez valóban így történt. Erre nem számítottunk, de ha a hatóságnak szüksége van bizonyos anyagokra, mi bármikor állunk rendelkezésükre. Vannak furcsa dolgok az életben.

- Ezek a furcsa dolgok akár beleilleszthetők abba a körbe, amely az Ön személyére irányulnak? Fenyegetések, puccskísérlet, lemondási levél…

- Akár bele... De nem akarok találgatni. Elvileg ebben a hónapban lezárják a nyomozást. Annak függvényében kell továbblépni. Akik folyamatosan be akarják dönteni az ORÖ-t, azok történelmi hibát követnek el. Itt becsületes munkának kell zajlani. Amíg azok az emberek a helyükön vannak, akik nem tisztázták magukat, addig érdemi munka itt nem lesz.

- Azt mondja, Önt és a családját megfenyegették. Miért nem tett feljelentést?

- A feljelentéseket meg fogom tenni. Az teljesen rendben van, hogy viták vannak a politikában, de az nem, hogy életveszélyes fenyegetést kap az ember családja, az nem fér bele a vitákba.

- Mikor voltak ezek a fenyegetések? Mivel fenyegették meg Önt és a családját?

- Ezek a fenyegetések most történnek. Azt mondták, lelövik a családomat. Eljönnek Komlóra, és az egész Hegedüs családot halomra lövöldözik. Az egyik telefonbeszélgetésnek a nyolcéves kisfiam is tanúja volt. Utána nagyon súlyos állapotba került. Ez megengedhetetlen.

- A napokban azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy több leleplező felvétel is van a birtokában. Állítólag az egyik Farkas Flóriánra vonatkozik. Valóban léteznek ezek a felvételek? Kit vagy mit kíván ezekkel leleplezni?

- Két felvétel is rendelkezésre áll. Az egyiken az egyik képviselő halálosan megfenyegeti a másikat, amennyiben taktikázni mer. Ezekről többet nem nyilatkoznék, ha szükség lesz rá, nyilvánosságra fogom hozni. Addig is bízom a törvényesség erejében, és abban, hogy a kormányzat számára is az a legfontosabb, hogy olyan partnere legyen az ORÖ, amely minden szempontból feddhetetlen és támadhatatlan.

Kaczvinszky Barbara

 

nepszava.hu