h i r d e t é s

Hanyag volt az orvos, több beteg meghalt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hanyag volt az orvos, több beteg meghalt

2023. május 22. - 11:46

CT-vizsgálat nélkül hazaengedte a fejsérült beteget az orvos, másnap belehalt a koponyasérülésébe

Kétrendbeli foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a nyugdíjaskorú orvossal szemben, aki szakmai mulasztásaival kétszer is közvetlen veszélynek tette ki betegei életét az egyik Veszprém vármegyei kórházban.

A Veszprém Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint mindkét beteg röviddel az ellátásukat követően elhunyt, de az orvosi szabályszegések és a sértettek halála között az ok-okozati összefüggés nem volt megállapítható.

A vádirat szerint az elkövető 2020 szeptemberében ambuláns ellátásban részesített egy eszméletvesztéses, zavart tudatállapotú, erősen ittas férfit, akit mentővel vittek kórházba miután közterületen hanyatt esett.

Az orvos kezelte a férfi zúzódásos fejsérülését, azonban annak ellenére sem csináltatott CT-vizsgálatot nála, hogy a szakmai szabályok szerint indokolt lett volna az állapota miatt. Sőt a beteget a kora esti órákban haza is engedte. A sérült férfi másnap reggel az esés következtében elszenvedett koponyasérülése miatt az otthonában elhunyt.

Az orvos a következő év nyarán egy 81 éves asszonyt látott el, aki beleesett a kertjében lévő rózsabokorba, és mindkét csuklója megsérült Az orvos ellátta a tenyerén lévő sérüléseket, azonban a csuklótájékon lévő sérülést már nem tárta fel és az asszony tetanusz elleni immunizálását is elmulasztotta, holott ez szennyezett sérülések gyanúja esetén a beteg életkorából fakadóan szükséges lett volna.

Az idős asszony a balesetet követően néhány nappal kórházba került, ahol a sebét feltárták, abból két nagy faszilánkot távolítottak el, és tetanusz elleni kezelésben részesítették, ám ennek ellenére egy héttel később a kórházban elhunyt.

Az ügyészség szerint nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a tetanusz betegség az asszonynál a balesetet követő megfelelő ellátás esetén is kialakult volna. Az ügyészség fogházbüntetést kért az orvosra azzal, hogy tiltsák el az orvosi foglalkozás gyakorlásától. (24.hu)