h i r d e t é s

Handó Tünde bírókat rágalmaz árulással

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Handó Tünde bírókat rágalmaz árulással

2018. június 17. - 14:58

„Mint háztartási szó, oly otthonos”, hangzik Shakespeare Crispián-napi beszéde (V. Henrik). Fideszes értelemben ez a kifejezés nem más, mint az áruló. A fél országra rásütötték már ezt a rágalmat, de persze továbbra is tízmillió magyarról beszélnek.

Most az Országos Bírói Hivatal elnöke élt egy jóízű árulózással. Tette mindezt a bíróságok függetlenségét okkal firtató kérdésekkel kapcsolatban. Nyílt titok ugyanis, hogy a Fidesznek már nem elég az ügyészséget hűségeskü pórázán tartani – amiért Polt Péter felel személyesen – de a választások idején több olyan dolog is történt, ami Orbánnak nem tetszett.

A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában arról beszélt Handó, hogy a tervezett közigazgatási bíráskodás és annak autonóm volta nem fenyegeti a bíróságok függetlenségét.

Sőt megindokolja azt is, hogy ezek az ügyek az államigazgatást, az állam működését érintő ügyeket jelenti. Ismerve Magyarország korrupciós szintjét és Handó bizonyított fideszes kötődését ezt nehéz másképpen érteni, hogy lényegében egy az állami szinten történő korrupció eltussolását intéző bíróság jön létre.

Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy ez hány bíróságot jelent majd és hány szakemberre lesz szükség. Utalt arra, hogy az igazságügyi miniszter bizottságot állított fel a koncepció részleteinek egyeztetésére.

Az ellenzők felvetéseire reagálva közölte, biztos abban, hogy amint valaki a bírói széket elfoglalja, a döntéseit a jogszabályok és a tényekről való meggyőződése alapján hozza meg.

"Ez a lényege a bírói függetlenségnek, biztos vagyok benne, hogy ezt semmi sem fenyegeti"

- fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) néhány tagja is ellenzi az elképzelést, azt mondta: megdöbbenve olvasta, hogy magyar bírák egy Brüsszel által finanszírozott testülethez fordultak.

"Sajnálatosnak tartom azt (...), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat"

- fogalmazott. /Sztárklikk/

Arról bezzeg nem beszélt, hogy az árulás vádja, amennyiben azt nem sikerül kétséget kizáróan bizonyítani; rágalom, és még békeidőkben is olyan súlyos büntetést von (de legalábbis vonnia kellene) maga után, mint az árulás tette. Márpedig, ha valakinek, hát Handónak ezt a jogi protokollt ismernie kéne.

Bárhogy is, az 1949-ben megszüntetett felsőszintű közigazgatási bíráskodás aligha lehet alkalmas a 21. század kihívásainak kezelésére, bármennyire is hivatkozik hagyományokra Handó.