h i r d e t é s

Ha Ön zsidó és bevándorláspárti, akkor van egy rossz hírünk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha Ön zsidó és bevándorláspárti, akkor van egy rossz hírünk

2015. szeptember 25. - 12:25
0 komment

Lehet-e egy zsidó bevándorláspárti, miközben a muszlimok csak erősítik földrészünkön az akár tettlegességig fajuló antiszemitizmust?

Az eddig csak Nyugat-Európában pedzett kérdést végre hazánkban is föl merték tenni - írja a Heti Válasz.

Régóta a levegőben motoszkál egy dilemma. A zsidósággal kapcsolatos bárminemű kényes kérdések felvetésének azonban a politikai korrektség béklyójában vergődő korszellem – legalábbis Magyarországon – mindeddig nemigen engedett szabad utat. Most viszont Tamás Pál baloldali szociológus a minapi Népszabadságban megtette azt a szívességet, hogy néven nevezte a bevándorlással kapcsolatos kérdések egyik legégetőbbikét. „Ha csak minden ezer betelepülőből néhány tucat zsidóverő kikerül (márpedig ennyi mindenképp összejött/jön), akkor meglesz sokfelé a kritikus tömeg 10 év múlva is ahhoz, hogy legalábbis a vallásos, »beöltözött« ortodox zsidók bizonytalanul érezzék magukat közösségi tereikben vagy az utcán. Egyébként úgy, ahogy nyugat-európai nagyvárosokban ilyesmit ma is lépten-nyomon megtapasztalhattak” – vetette fel a szerző És a zsidó biztonságérzet? című írásában. (Hasonló húrokat penget Köves Slomó a mai Magyar Narancsban.)

A dilemma Magyarországon merőben elméleti, hiszen a muszlim migránsok egyelőre nem akarnak tömegesen letelepülni nálunk, így a hazai – hagyományos okokból elsősorban liberális – zsidóság nagy része, amint szervezeteik és értelmiségeik többségének nyilatkozataiból kiderül, minden gond nélkül lehet feltétlen bevándorláspárti.

Nyugat-európai társaik viszont, akik a saját bőrükön érzik a jelenség veszélyeit, jóval árnyaltabban nyilatkoznak. Sőt az utóbbi idők híradásaiból az derül ki, hogy a bevándorlási célországokban a zsidóság egyre több képviselője aggódik amiatt, hogy a muszlimok tömegesen importálják Európába a nem csupán elméleti, hanem az akár tettlegességig fajuló antiszemitizmust. Az iszlamista fenyegetések miatt a legtöbb németországi zsidó intézmény a nap 24 órájában rendőri védelem alatt kell hogy álljon – panaszolta már tavaly szeptemberben a The Wall Street Journal. „Az új bevándorlók – különösen a szíriaiak és irakiak – közül többeket arra tanították, hogy gyűlöljék a zsidókat” – nyilatkozta néhány napja a The Times of Israelnek Henri Gutman; ezt más orgámumok is megerősítik, amikor arról számolnak be, hogy egyes muszlimok a génjükben hordozzák az Izrael és a zsidóság iránti mély ellenszenvet. A CCLJ nevű belga zsidó közösség vezetője szerint ezért miközben nagylelkűnek kell lenni a menekültek iránt, az európaiaknak fel kell venniük a harcot az iszlamizmus ellen, de hasonló gondokról számolt be a lapnak egy hollandiai zsidó szervezet képviselője is.

Sajátosan nyilatkozott viszont az orgánumnak Radnóti Zoltán magyarországi rabbi. Miközben az idegenek befogadására intett, kijelentette: „Azzal a félelemmel támogatom a menekülteket, hogy ezzel segítek veszélyt küldeni a többi európai zsidóra. Tudom, hogy a menekültek némelyike akár tüzet is nyithatott [izraeli] katonáinkra, mások pedig szemrebbenés nélkül ugyanezt tették volna. Tisztában vagyok ezzel. De mégis kötelességem segíteni” – magyarázta, s Szodoma és Gomorra történetét idézte fel indokként: „Ha csak öt igaz lélek van köztük, akkor minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a megmentésükre.”

Európában ugyanakkor a zsidók többsége a migránsoktól való félelemben éli az életét. Az Európai Rabbiközpont – a földrész 179 izraelita közösségére kiterjedő – friss közvélemény-kutatása szerint 70 százalékuk nem fedi fel a nyilvánosság előtt az identitását, és 85 százalékuk az idei Rós Hásáná ünnep idején nem merte elvinni gyermekeit a zsinagógába, mert úgy érezte, azzal veszélynek tenné ki őket. Ez persze nem feltétlenül csak a muszlim jelenlét miatt lehet így, hiszen antiszemitizmus nélkülük is létezik – beszédes viszont az a tény, hogy a felmérés szerint a vallásukat eltitkolók száma tavalyról idénre ugrott meg a korábbi negyvenről hetven százalékra. A jelentést ismertető amerikai zsidó orgánum, az Algemeiner részben szintén a bevándorlásban látja a jelenség magyarázatát, Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidók Szövetségének vezetője pedig így nyilatkozott: „Különösen annak fényében, hogy mi történik a földrész számos iszlamizált városában, a nacionalizmus és a xenofóbia feltámadó sötét hullámainak lehetünk tanúi.”

 

valasz.hu (Címlap: Fotó: valasz.hu)