h i r d e t é s

Ha kivezetik az élelmiszer-árstopot, egyszeri áremelkedésre kell készülni

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha kivezetik az élelmiszer-árstopot, egyszeri áremelkedésre kell készülni

2023. február 02. - 09:32

Jócskán megdobja az inflációt az élelmiszer-árstop kivezetése

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A hatósági ár megszüntetésekor 3-5 százalékos egyszeri áremelkedés várható az élelmiszerárakban - nyilatkozta Héjja Csaba az Infostartnak. Az MKB Bank és a Takarékbank szenior elemzőjének kalkulációjából 0,8-1,4 százalékpontos emelkedés adódik a teljes inflációs mutatóra. Ez az adat összhangban lehet a jegybank korábbi számításával, amely szerint az élelmiszerárstop bevezetése közvetlenül 1,2 százalékponttal mérsékelte az inflációt.

Több oka is van annak, hogy 2022 decemberében a magyar élelmiszer-infláció volt a legmagasabb egész Európában – mondta az InfoRádiónak az MKB Bank és a Takarékbank szenior elemzője. Héjja Csaba hozzátette, hogy az első negyedévben még számolni kell kisebb áremelkedéssel. Az elemző úgy látja, a magyar élelmiszeripar egy-két negyedévnyi áremelést előrehozott. 2023 első három hónapjának áremeléseit már tavaly év végén végrehajtották, ezért csúcsosodott ki 44,8 százalékban a magyar élelmiszer-infláció az év végén.

Mindamellett a magyar élelmiszeripar ugyan elindult egy fejlődési pályán, bizonyos hatékonysági mutatókban el vagyunk maradva a nyugat-európai átlagtól. Ezek az alacsonyabb hatékonysági mutatók ahhoz vezetnek, hogy magasabb önköltségen tudunk gyártani

– mutatott rá. Ebből pedig áremelés következett annak érdekében, hogy az üzemek működni tudjanak.

Az áremelés előrehozása kapcsán arra hívta fel a figyelmet Héjja Csaba, hogy a magyar élelmiszeripar viszonylag magas tőkeáttétellel működik, azaz sok idegen, kvázi banki forrás van ezekben a cégekben, és a hirtelen megnövekedett forgótőkeigényt csak limitálva tudták bankból kielégíteni, ezért nekik az áremeléssel kellett megteremteni a következő időszak még nagyobb költségnövekményét.

Konszenzusos megállapításnak tartja, hogy márciusban tetőzhetnek az élelmiszerárak, akkor érik el az árplafont a szektorban. Azért az árstopok kivezetése bizonytalansági tényező. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy A HATÓSÁGI ÁR MEGSZÜNTETÉSEKOR 3-5 SZÁZALÉKOS EGYSZERI ÁREMELKEDÉS VÁRHATÓ AZ ÉLELMISZERÁRAKBAN.

Az élelmiszerek 27%-os súlyt képviselnek az infláció számításakor használt fogyasztói kosárban, tehát amennyiben az értékelés helytálló, akkor a 3-5 százalékos drágulás az inflációs mutatót 0,8-1,4 százalékponttal emelhetik meg. Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója decemberben úgy számolt, hogy az élemiszer-árkorlátozás közvetlen hatása az inflációra -1,2 százalékpont volt.

„Az év hátralévő részében – mondta Héjja Csaba – az élelmiszerek megfizethetősége valamelyest javulni fog, hogy ha az általános béremelések beérnek egyrészről, másrészt azt, hogy jövő ilyenkor milyen élelmiszerárak lesznek, azt mindenképpen az fogja meghatározni, hogy az alapvető termények – búza, kukorica, napraforgó, olajos magvak, szója – világpiaci ára hogy fog alakulni. A világpiaci árak mérséklődése valójában már tavaly a harmadik negyedév körül elindult.” (Portfolio)