De könyörgöm! Nem lehetne megnézni alaposan, hogy kit, hova vesznek fel, közmunkásként milyen területre???

Eltérő állapotú emberekről van szó, ezért vannak, akik alkalmasak a munkára, mások nem. A lakosság egy tizede, egy huszada lehet érintett, attól függ, hogy hol húzzuk meg a határt. A közmunkások között egy "cseppel" nagyobb lehet az arány. 

Abszolút érthető, hogy mindenkinek szüksége van munkára, az alapellátáson kívül - már, ha van egyáltalán - nem árt, ha van egy kis plusz jövedelem.  De ha ez a terv, akkor a közfoglalkoztatás üzemorvosait nem ártana felkészíteni arra a helyzetre, hogy nem csak az elvégzendő munka alapján mérjék fel a páciens állapotát - az is jó lenne, ha ezt a vizsgálatot a szokásosnál alaposabban végeznék el - hanem odafigyelnének arra is, hogy a hozzájuk forduló milyen már ismert, akár mentális, akár más egészségügyi problémával küzd, és a mellett milyen fajta munkavégzés az, amely sem a későbbi dolgozónak, sem környezetének nincs hátrányára, csak előnyére válhat. Ha pedig gyanú merül fel eddig még nem kezelt mentális betegségre, akkor továbbküldhetnék gondozásba vételre, és akár az ezen való megjelenés és szükség esetén kapcsolattartás, a majdani munkavégzés feltétele lehetne. 

Mert hogy most erősen nem ez a helyzet. 

Nyilván mindenki tud olyan esetet felhozni, amikor a közfoglalkoztatott nagyobb, komoly betegséggel is simán átment a rostán, az üzemorvos engedélyezte foglalkoztatását minden megkötés nélkül.

Tudok olyan skizofrénről, aki ugyanúgy felvételt nyert, mint bárki más, semmiféle megkötés nem volt, holott beilleszkedési problémákkal küzd, "nem bírja, ha megmondják neki mit tegyen". Ez az ember, nevezzük Lacinak évente jó esetben 2-szer keresi fel orvosát, napi szinten gyógyszert szedne, és havonta injekciót kapna. Így ő és környezete jó állapotra számíthatna, azonban lazasága miatt időről-időre visszaesik, és ilyenkor már napokkal a kitörés előtt erősen zavartan viselkedik. Gyógyszereit nagy átlagban nem, - /saját magát gyógyulttá nyilvánított időszak/ vagy csak időnként szedi, akkor aztán sokszor marokszámra, hisz élvezi a hatást, a kábaságot.  Ekkor aztán jöhet az italozás is. Ilyen időszakokban elő-előfordul, hogy nincs kedve bemenni munkahelyére, de utólag könnyen kimagyarázza, ért mások meggyőzéséhez, simán képest manipulálni a helyzetet. De ott a veszélye annak, hogyha egyszer munkahelyén ellentétbe ütközik, s ez pont rossz időszakában éri, komoly konfliktus származhat belőle. Ha zavaros időszakot él mindent támadásnak vesz, és úgy gondolja, egy-két épp általa kiszemelt személy rádióhullámokkal akarja befolyásolni. De amúgy, ha beszélgetsz vele kívülállóként - ha nem ismered - még ebben az időszakában is átlagos emberként viselkedik. 

Anna jelenleg szintén közmunkás, takarítóként dolgozik, még húszas évei elején estin érettségizett, ezt minden vitában többször hangoztatja érvként, saját védelmében. Bizonyítva ezzel: ő értelmes, mindenhez értő, jól dolgozó ember. Sőt, tökéletesen. És sérthetetlen.  Sosem volt családja, anyjával él közös háztartásban, meg a macskájával, akiben épp csalódott... Ő mondta így. Viselkedése is kicsit más, bizonytalanul, gacsolva, görnyedt háttal közlekedik, fejét állandóan lehajtva, szembekerülve veled véletlenül sem emeli rád a szemét, csak ha nagyon fontos hogy megtegye, vagy ő akar valamit tőled. Ha elmész mellette munka közben, és ismerős vagy, netán munkatárs - megmerevedik utolsó mozdulatában lehetőleg háttal neked,  közben érezhetően feszülten figyel mi történik mögötte, s csak akkor folytatja elkezdett mozdulatát, ha már "elmúlt a veszély". Magába forduló, még kis közösségben sem oldódik fel, az öltözőben néz maga elé, nagyon-nagyon ritkán szólal meg, egy nap, talán ha egy mondatra szóra bírható, de igazából ez is tőle függ. Ha számára érdekes téma van, akkor  önmagához képest megered a nyelve  1-2 mondat erejéig, de ha nem, képes egy órán keresztül csak maga elé bámulni bárhogy beszélgetnek körülötte, időnként rápillantva az órára is. Megrögzött szokásai vannak, ettől eltéríteni nem lehet. Ha dolgozik, körülményesen, nem a gyorsaságra és ésszerűségre, alaposságra megy, hanem ragaszkodik a megszokott dolgokhoz. Munkája nem hatékony, még az 50 méteres folyosót is kis seprűvel sepregeti, össze-vissza kupacolja a port, szemetet, sokszor otthagyja, elfelejti egyik-másikat felseperni. Ha felmos bő vízzel, annyira vizes a folyosó és a termek, hogyha hirtelen fagy jönne korcsolyázni lehetne az egészen. Hiába szólnak kollégái, hogy csavarja ki a felmosót, válasza annyi, hogy ő kicsavarja, és a márvány amúgy sem issza a vizet. Mindenki hülye, értetlen, csak ő nem. Persze nincs márvány, csak műkő, de ez csak apró probléma. Nem veszi észre, ha változás van területén, csak a jól látható, szemmagasságtól lejjebb lévő dolgokat takarítja, azt is a rögzült módon. Felmosásnál nem tartja be az arányokat, képes egy fél vödör vízbe akár negyed üveg felmosót is belenyomni, ugyanez megy minden vegyszerrel. Kisebb a területe mint másoknak, de az egész napot eltölti vele, egész nap mászkál le-fel, bár vízvételi lehetőség a folyosó mindkét oldalán adott, ő bárhol van, csak a megszokott helyről hordja... Ha valaki szólni mer azért például, hogy próbáljon kicsavart ruhával felmosni, mert a folyosó balesetveszélyes, elcsúszhat gyerek, tanár rajta, vagy netán vízkőoldót kellene használnia a wc-kben, esetleg más nagyobb gond van, azt támadásnak veszi, és azt hajtogatja, hogy ő megcsinálja, ő jól csinálja, hülye az, aki nem ezt mondja, a problémát felvető a hibás, és összeférhetetlen, mindezt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal körítve. Főnökség nem foglalkozik vele, a lényeg, hogy valamit mégis dolgozik. Akkor kel csak egyik-másik tanár ki hitéből, ha olyan termeket is úsztat felmosó technikájával, ahol a pára kárt tehet az elektronikában.

Róla nem tudni semmit, hogy jár-e orvoshoz, egyáltalán tudnak-e róla, hogy van.  Üzemorvosnál volt a felvételkor, de egy átlagos közmunkás vizsgálat látásvizsgálatból, vérnyomás mérésből, tüdő- és szívhangokból, valamint hasi tapintásos vizsgálatból áll. Egy közmunkás üzemorvos abszolút nem foglalkozik vele, ha a leendő közmunkásnak valamilyen betegsége van, még akkor sem nagyon, ha leleteket mutat, ha pedig nem, mert titkolja baját biztos átcsusszan a "viziten".  

István is közmunkás, jó néhány mentális gonddal küzd, az az igazi magának való fajta. Utcán dolgozik, legjobban egyedül van el. Sosem járt ezzel a problémával az orvosnál, hivatalosan sehol sem szerepel betegként, de mindenki tudja róla, hogy bajok  vannak vele. Dolgozik rendesen, alapjában nincs gond vele. Ugyanúgy, mint Ildikóval, aki bár érettségizett  már hosszú-hosszú évek óta nem talál magának munkát bolti eladóként, ezért ha teheti közmunkásként dolgozik. Ennek a lehetőségnek is épp elég utána járnia nehéz felfogása miatt.  Válása, majd lakásának elvesztése nyomot hagyott rajta,de a feladatokat megérti, rendesen, alaposan elvégzi. Talán túl alaposan is.Vele csak a mindennapi életben van gond.  Nehezen halad, a lába is fáj, de nem is szívesen megy a csoporttal, kiközösítik, nem szeretik értetlenkedését. Orvoshoz nem jár, semmiféle gyógyszert nem szed.

Laci, Anna, István, Ildikó... Több közös vonása is van az eseteknek. Mindannyian egészségkárosodottak, méghozzá mentálisan. Mind a négyen közmunkásként dolgoznak. Az orvosi vizsgálaton egyikőjük egészségi problémájával sem foglalkoztak. Hozzáértő ember egyikőjükről sem mondta ki, milyen munkára alkalmasak, milyen tevékenység lenne hasznos számukra.  És egyikőjük sem olyan területen dolgozik, amelyet egyénisége, és egészségégi állapota indokolna.

Ha már a Kormány célja az, hogy ezeket a különböző pszichiátriai, és más problémákkal küzdő embereket is munkára fogja, akkor kötelessége lenne azt hozzáértően tenni. Jelenleg az a helyzet, hogy bedobják őket a mély vízbe ahogy esik úgy püffen alapon - aztán vagy "túléli", vagy nem, rajta múlik. 

Ezek az emberek lényegesen sérülékenyebbek mint az átlagemberek. Ráadásul egyes helyzetekre eltérően reagálnak mint egészséges társaik. Nem lehet elvárni tőlük, hogy gond nélkül beilleszkedjenek a munkahelyi közösségbe, és valójában munkatársaikra is elég nagy terhet ró mindenféle külső segítség nélkül egy-egy ilyen munkatárs befogadása. Különös reakcióik félelmet kelthetnek, a probléma ismerete híján  romolhat a munkahelyi légkör.

Ha már közmunkásokként foglalkoztatják őket egy olyan közegben, ami nem a feltétel nélküli befogadásáról híres, könnyen kiközösít bárkit csupán mássága miatt, akkor legalább annyit tegyenek meg értük, hogy külön számukra fenntartott csoportokba, vagy pedig egyéni feladatokra osztják be képességeiket figyelembe véve. t

Természetesen, aki csoportos munkára alkalmas - orvos által javasoltan - az kerülhessen be egy átlagos munkahelyi közegbe, de olyanba, ami fejlődését szolgálja, és a mentális beteg nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Főnöke pedig odafigyelő ember, mert sajnos ez nem jellemző. Márpedig egy ilyen betegnek figyelem kell. És elfogadás. Azt, hogy ki milyen szinten van, mire alkalmas - papírjaik átnézése alapján könnyen eldönthető. Ha az illető még nem járt orvosnál, akkor pedig az üzemorvos utalhatná gondozóba. Egy gyakorlott üzemorvosnak néhány perc alatt fel kell tűnnie, gondolnia kell a lehetőségre, ha komoly pszichés problémája van a vizsgált embernek. Egy ilyen válogatási rendszer mindenkinek jobb lenne. Munkáltatónak, dolgozóknak, és közmunkásként tevékenykedő mentális betegeknek egyaránt. Mindenkinek jóval nagyobb lehetne a biztonságérzete.

Önálló munka végzésére - olyanra, ahol az ésszerűség lényeges - nagyrészt alkalmatlanok, de ha pontos célt, és folyamatot vázolnak fel nekik, segítenek szükség esetén a munkavégzés megtervezésében, hasonló problémájú emberek között felszabadulhatnak, akkor akár még jól is elsülhet ez a bizonyos közmunkás puska számukra. Célba találhat. 

Persze csak akkor, ha a cél valóban a segítség számukra, és nem az, hogy láblógatva még ők se kaphassanak segélyt. 

A címre a válasz - Legyen-e közmunkás az ember, ha beteg -  egyértelműen igen. De csak abban az esetben, ha ez valóban az illető fejlődését szolgálja, nem pedig egy ember kihasználására megy ki a játék. És csak akkor, ha számára megfelelő, elvégezhető feladattal bízzák meg olyan környezetben, ami megfelelő egyéniségének, és  elfogadják őt. Munkájához pedig szellemi színvonalának megfelelő segítséget nyújtanak.

Ha ez nem megoldható, akkor mindenki számára az a legjobb, ha továbbiakban a Kormány ezt a témát nem piszkálja, és a kérdéses réteg számára más megoldást keres.

kmks.blog.hu