Gyurcsány ételt osztott az éhezőknek
Étel osztott a Demokratikus Koalíció Budapesten, a Blaha Lujza téren. A DK elnöke a párt hagyományos csomagosztása előtte arról beszélt, nem jó olyan országban élni, ahol a kormány nem hallja meg a szegénységben élő emberek hangját, ahol ekkora különbség van a "nincsben élők" és a gazdagok között, mint Magyarországon.
Gyurcsány Ferenc azt is mondta, ez a fajta segítség csak "egy korty víz és pár fogás étel az éhezőknek", nem lehet vele megoldani a problémát, de muszáj átélni azoknak az embereknek a szenvedését, akik már órák óta várják a ételcsomagokat - írja a propeller.hu. Ellenzékben ennél sokkal nem tehet az ember – tette hozzá.
Gyurcsány, utalva a miniszterelnök vasárnap, a Fidesz-kongresszuson elmondott beszédére, azt mondta, az ételért sorba álló emberek nem látják a felemelkedést és a sikeres országot.
Akik a tűz közelében vannak, azok gazdagodnak, azoknak jól megy
- fogalmazott, hozzátéve, akik pedig kisodródtak az élet peremére, azok szenvednek és segítő kezet keresnek. Megjegyezte, még azoknak is nehéz, akiknek munkájuk van, vidéken 80-100 ezer forintot keresnek az emberek, ennyi pénzből pedig nehéz a felemelkedés és a fiatalok támogatása.
A DK elnöke azt szeretné – fogalmazott –, ha olyan kormánya lenne az országnak, amely érti, hogy van felelősségünk egymás iránt, "és nem csak akkor vagyunk egy nemzet, amikor a Himnuszt énekeljük". Ha feleannyi szolidaritást és szimpátiát érezne a kormány és a miniszterelnök ezekért az emberekért, mint amilyen hévvel védi a sajátjait, akkor ebből egy jobb ország lenne – hangsúlyozta.
Gyurcsány Ferenc azt üzente, lesz még jobb Magyarország, lesz még olyan köztársaság, amely nemcsak díszeiben mutatja önmagát, hanem mindennapi cselekedeteiben is.
A DK ezer csomagot állított össze tartós élelmiszerekből. A Blaha Lujza téren hosszú sorban álltak az emberek, hogy kapjanak belőle.