h i r d e t é s

Gyerekeknek szánták, Semjén barátja kapta meg a szállodát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyerekeknek szánták, Semjén barátja kapta meg a szállodát

2018. április 03. - 07:42

A bérbeadás előtt uniós pénzből újították fel a szállodát.

Eredetileg hátrányos helyzetű fiatalokat láttak volna vendégül a felújított szállóban, de aztán inkább Semjén Zsolt barátjának adták bérbe - Fotó: Bernáth Dániel

Hátrányos helyzetű gyerekeknek újították fel a noszvaji Tündérkert Hotelt, ehelyett Farkas Józsefnek, a Semjén Zsolt svédországi vadászatát fizető vállalkozónak adta bérbe az állam – tudta meg a Népszava.

A szállót 219 millió forintért újították fel, hogy ott a gyerekek mellett hátrányos helyzetű felnőtteket, fiatalokat és velük foglalkozó tanárokat, mentorokat lássanak vendégül, ám ott 2016-ban Farkas hotelt nyitott.

Ezen kívül megkapta a szomszédban található De La Motte kastély fenntartási jogát is. A szállodát húsz évig a Szaktudás Kiadóház Zrt. üzemeltetheti. (24.hu)