h i r d e t é s

Gulyás is azt állítja, hogy az OLAF bele akar szólni a magyar választásokba

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gulyás is azt állítja, hogy az OLAF bele akar szólni a magyar választásokba

2018. február 15. - 17:51

Ez történik akkor, ha az egyre súlyosbodó paranoiás téveszméket nem kezeljük megfelelően. Mondhatnánk ezt is, ha nem lennénk meggyőződve arról, hogy a valóság ilyetén eltorzítása tudatos, kizárólag a Fidesz érdekeit szolgáló manőver.

Forrás: MTI

Meglehetősen amatőr húzás, provokációnak is megfeleltethető, ami nem szerencsés egy olyan közösség szervezetével szemben, amely vállalta, hogy segít életszínvonalunk javításában. Amire máig nem kerülhetett sor.

És hogy mennyiben tudatos ez a magatartás Gulyás Gergely részéről, azt kifogástalanul bizonyítja az a körülmény, hogy a Fidesz frakcióvezetője Visegrádon tartott sajtótájékoztatóján lényegében ugyanazt mondta el, amit Lázár János hétfőn Hódmezővásárhelyen. Sőt, bár ez már végképp nem köthető az Unióhoz, Németh Szilárd az E.On-nal kapcsolatban meglepően hasonló véleményének adott hangot.

Mekkora valóságalapja lehet annak, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatalon keresztül az EU bele akarna szólni a magyar választásokba? Különösen annak a bosszantó normának tükrében, hogy semelyik tagállam belügyeibe nem avatkoznak be?

Nem túl elmés dolog, de látszik a feltétlen engedelmesség. A központilag kiadott kánontól véletlenül sem térnek el. Hogy mindez ugyanazon a héten történt, egy kissé unalmassá teszi a kormányzati kommunikációt (és egyúttal tetten érhetővé a benne rejlő hazugságokat).

Mondott azonban Gulyás más, hasonlóan meredek dolgot is. A Szabó Tímea és Tóth Bertalan által benyújtott törvénytervezet kapcsán eddig kínosan került kérdésekre kellett felelnie:

„A választási kampányban a fideszes politikusok vitákon való részvételéről, illetve az esetleges miniszterelnöki vitáról azt mondta: ő maga számtalan ellenzéki politikussal vitatkozott az elmúlt fél évben, azzal vádolni, hogy kerülné a vitákat, nehezen lehet hitelesen. Más kérdés, ma a magyar közéletben mennyire adottak a tény- és tárgyszerű vita feltételei. Gulyás szerint aggasztó, hogy ezek a feltételek nem adottak.” /444/

Arról elfeledkezett Gulyás, hogy ezeknek a vitáknak tény- és tárgyszerű feltételeit az az Orbán Viktor iktatta ki, akinek dolgozik. Nyilván ezt Gulyás nem így látja és csak a morbid kíváncsiság hajtja e sorok leíróját, amikor felteszi a kérdést, mi lenne a frakció szerint ideális feltétel? Csőre töltött pisztolyt szegezni az ellenzéki politikusok halántékának, amikor vitára kerül a sor?